2017. december 19., kedd

Ez lehet a TE REFORMÁCIÓD - 40 Reggel Jézussal - 38. nap - december 20 - SZERDA

Itt találod a korábbi felolvasásokat: http://40reggeljezussal.blogspot.com/

38. nap

A rostálás tanulságai

Eldöntötted, hogy keresed Istent a nap első óráiban. Ez a csodálatos tapasztalat megváltoztatta az életedet. Lelki szempontból átnevelted magad. Csak úgy maradhatsz a nap folyamán Isten jelenlétében, és állhatsz meg szilárdan, miközben egyre erőteljesebb a rostálás, ha Őt keresed már reggel korán. Ne feledd:

„Ez az a nap, amelyen ki kell fejeznetek bizodalmatokat, amelyen felelősségtudatról kell bizonyságot tennetek, és cselekednetek kell. Nemsokára eljön a számadás napja. Induljatok a rátok háruló munka elvégzésére szorgalommal és buzgó imával. Mutassátok meg gyermekeiteknek, hogy nagy előjoguk részesülni minden nap a Szentlélek keresztségében. Az Úr leljen bennetek hű segítőtársra céljai véghezvitelében. Ima által olyan tapasztalatra tehettek szert, amely sikerre vezeti gyermekeitekért végzett munkátokat.” (Tanácsok szülőknek, tanítóknak és tanulóknak, 124. old.)

„Az irgalom kedves hangja jut el ma a füleitekhez. Ma fogadjátok el a menny hívását. Ma az egész menny hív: »Jöjjetek!« A Lélek és a Menyasszony is mondja: »Jövel!«” (Review and Herald, 1869. augusztus 17.)

A tegnap tudomást szereztél arról, hogy sokan el fogják hagyni sorainkat. Ám nagyon sokan döntenek majd az igazság mellett, és csatlakoznak. Akkor Isten maradék népe nem esik el, hanem ellenkezőleg, gyarapodni fog.

„Vannak azonban személyek, akik elfogadják az igazságot, s elfoglalják azok helyét, akik ellenálltak és elhagyták az igazságot. Az Úr úgy fog munkálkodni, hogy a hálátlanok és megkeseredettek különválnak majd a hűségesektől. […] Nem apadnak el soraink. A szilárdak és hűségesek a hitet elhagyók helyébe lépnek.” (Szemelvények, 3. köt., 482–483. old.)

„Sőt, mi több, az Úr hozza be népét az egyházba: ez különösen azok javára íródott, akik ezen utolsó időben élnek. Sokan, akik nagy világossággal rendelkeztek, nem értékelték, s nem gyümölcsöztették úgy, ahogy tehették volna. Nem gyakorolták az igazságot, s ezért az Úr azokat hozza be az akolba, akik a kapott világosság fényében élnek. De akiket megáldott az igazság megértésének lehetőségével, ám mégsem hallgattak elveire, azokat legyőzik a Sátán által bemutatott önfelmagasztalás és önámítás kísértései. Megvetik az igazság elveit, és vádakkal illetik Isten ügyét.” (Szemelvények, 3. köt., 481–482. old.)

Akkor bekövetkezik a késői eső, kitöltetik teljes mértékben a Szentlélek, hogy olyan erőt kölcsönözzön nekünk, mellyel elviselhetjük a végső próbákat, és hirdethetjük az utolsó figyelmeztetést a világnak.
    
„Hallottam  a  felfegyverzettek  hangját,  amint  nagy  erővel  szólják  az  igazságot.  Ennek lesz hatása. Sokan meg voltak kötözve: egyesek férjeik, feleségeik által, egyes gyerekek pedig a szüleik által. Az őszinték, akiket akadályoztak abban, hogy engedelmeskedjenek  az  igazságnak,  most  türelmetlenül  kapaszkodnak  bele  abba. Elillant minden félelmük rokonaik miatt, s csak a magasba emelt igazság lebegett a szemeik előtt. Éhezték és szomjúhozták az igazságot, amely drágább lett az életüknél is. Megkérdeztem, hogy mi váltotta ki ezt a hatalmas változást. Egy angyal válaszolt: »A késői eső, az Úr orcájától jövő felüdülés, a harmadik angyal hangos kiáltása«.” (Testimony Treasures, 1. köt., 63. old.)

Ellen G. White írásai határozottan mutatnak rá arra, hogy a konkolynak távoznia kell. Csak a búza marad. Ezt a gondolatot találjuk meg Ámos 9:9 versében is Izrael népének megrostálására vonatkozóan: „Mert ímé, én parancsolok és szétrázom Izráel házát minden népek között, amint a rostával rázogatnak; de nem esik a földre egy szemecske sem.” 
Nem a maradék fog távozni, a bűnösök távoznak a világba vagy Babilonba. Nem lesz egy újabb szervezet, újabb egyház, ez az egyház fog megállni.
A konkoly kiesik, s a maradékot azok a hívők alkotják, akik az igazság mellett döntöttek. Ez határozott módon lett kinyilatkoztatva:

„Úgy tűnik, mintha az egyház elesne, de nem esik el. Megmarad, de a bűnösök Sionból ki lesznek rostálva, a konkoly el lesz választva a drága búzától. Ez borzalmas megpróbáltatás, de meg kell történnie.” (Az utolsó napok eseményei, 180. old.)

Ellen G. White a következőket írta egy olyan személynek, aki tévtanokat terjesztett:

„Ön kiragad szövegeket a Bizonyságtételekből, melyek a kegyelemidő lezárására és Isten népe megrostálására vonatkoznak, s egy tisztább és szentebb nép megjelenéséről beszél, amely majd Isten népe közül kél fel. Ezek azonban csak az ellenségnek okoznak örömöt.” (Szemelvények, 1. köt., 210. old.) 

A maradék egyházat a Jelenések könyve Laodicea néven azonosítja. Ez az utolsó egyház. Nem lesz több. Ez az egyház marad fenn az idők végéig.

„Utasítást kaptam, hogy mondjam a világon lévő hetednapot ünneplő adventistáknak: Isten elhívott minket népeként, hogy sajátos kincse legyünk. Meghagyta: egyháza a földön tökéletes egységben álljon a Lélekben, valamint a Seregek Urának tanácsában az idők végezetéig.” (Az utolsó napok eseményei, 55. old.)

Éppen ezért, ezekben a pillanatokban, amikor tanulmányozol és keresed Istent, legyen ez legfőbb foglalatosságod, ezen a határozott utasításon elmélkedj:

„Miközben egyre sokasodnak körülöttünk a próbák, sorainkban lesznek majd szakadások és egységre törekvések is. Némelyek, akik már készek felvenni a fegyvert,  a valódi veszélyek láttán tesznek majd bizonyságot arról, hogy nem a sziklára építettek, és engednek a kísértésnek. Akik nagy világosságban és szép előjogokban  részesültek,  de  semmit  sem  tettek  azok  gyümölcsöztetésére,   különböző  okokra  hivatkozva  hagyják  el  sorainkat.  S  mivel  nem  kapták  meg  az  igazság  szeretetét,  elcsábítja  őket  az  ellenség.  Engednek  a  csábító  lelkeknek  és  a  démoni  tanoknak,  s  eltávolodnak  a  hittől.  Másfelől  pedig,  amikor  az  üldözés  vihara  zúdul  ránk,  az  igazi juhok meghallják az igazi Pásztor hangját. Érdek nélküli erőfeszítéseket fognak tenni, hogy megmentsék a veszendőket, s az akolból elcsábított sok lélek visszatér majd a Pásztorhoz. Isten népe felsorakozik, hogy egységesen szálljon szembe  az ellenséggel. A közös veszély előtt megszűnnek majd a hatalmi harcok, s nem  vitatkoznak már azon, hogy ki a nagyobb. Egyetlen igazi hívő sem fogja mondani:  »Én Pálé vagyok«, »Én Apollósé«, »Én pedig Kéfásé«. Mindenki a következő bizonyságtételt fogja magáénak vallani: »Én Krisztusba kapaszkodom, örömömet lelem Benne mint személyes Megváltómban.«” (Lift Him Up, 205. old.)

Ezért tehát most kell eldöntened, hogy az igazság, az engedelmesség és az Isten iránti teljes odaszentelődés oldalára állsz.

„Az  apostol  inti  hittestvéreit,  mondván:  »Végezetre  atyámfiai,  legyetek  erősek  az  Úrban és az ő hatalmas erejében. Öltözzétek fel az Isten minden fegyverét, hogy  megállhassatok.« Oh, milyen nap előtt állunk! Milyen rostálás lesz közöttünk, akik  magukat Isten gyermekeinek vallják! Igazságtalanok találtatnakaz igazak között. Akiknek nagy világosságuk volt, de akik nem jártak a szerint, a megvetett világossággal arányos sötétségben lesznek. Szívleljük meg a Pál szavaiba foglalt tanulságot: »Megsanyargatom testemet, és szolgává teszem, hogy míg másoknak prédikálok, magam valami módon méltatlanná ne legyek.« Az ellenség szorgalmasan dolgozik, hogy akiket csak lehet, a hitehagyók soraiba rántson. Ám az Úr hamar eljön és nemsokára minden egyes eset felett döntés születik, mindörökre. Akiknek a tevékenysége megegyezik a nekik kegyelmesen juttatott világossággal, azok az Úr oldalára kerülnek.” (Bizonyságtételek a lelkészeknek, 163. old.) 

Semmitől  sem  kell  félned,  nem  kell  aggódnod,  mert  az  Úr  melletted  áll.  Ezt  olvassuk  Róm  8:35-39  verseiben: „Kicsoda  szakaszt  el  minket  a  Krisztus  szerelmétől?  Nyomorúság vagy szorongattatás, vagy üldözés, vagy éhség, vagy meztelenség, vagy veszedelem, vagy fegyver-é?  […]  De  mindezekben  felettébb  diadalmaskodunk,  az  által,  aki  minket  szeretett, mert  meg  vagyok  győződve,  hogy  sem  halál,  sem  élet,  sem  angyalok,  sem  fejedelemségek, sem hatalmasságok, sem jelenvalók, sem következendők, sem magasság, sem mélység, sem semmi más teremtmény nem szakaszthat el minket az Istennek szerelmétől, mely vagyon a mi Urunk Jézus Krisztusban.” 
Ki kell használnunk ezt az időt, prédikálnunk kell ezt az üzenetet azoknak, akik még nem ismerik. Istennek még nagyon sok gyermeke van a világban szétszóródva, akik várják, hogy a  jelenvaló  igazságot elvidd nekik ,  hogy  ők  is  csatlakozhassanak  a  maradék  egyházhoz. Ne feledd, hogy egyszer valaki veled is megosztotta ezt az üzenetet. Ilyenképpen sokan várják a Jézus Krisztus általi üdvösség üzenetét, hogy ők is Isten egyházának tagjaivá válhassanak.

„A próbák idejét éljük, amikor ki fog hullni, aminek ki kell hullnia. Az Úr nem fog  megbocsátani  azoknak,  akik  ismerik  az  igazságot,  mégsem  engedelmeskednek  parancsolatainak szavaik és tetteik által. Ha semmit sem teszünk azért, hogy lelkeket  nyerjünk  meg  Krisztusnak,  számon  leszünk  kérve  azért  a  munkáért,  amit  elvégezhettünk volna, de lelki restségünk miatt nem tettünk meg. Akik az Úr országához tartoznak, a lehető legkomolyabban kell dolgozniuk a lelkek megmentése  érdekében. El kell végezniük a rájuk eső részt, hogy a tanítványok elpecsételtethessenek.” (Testimony Treasures, 2. köt., 547–548. old.)

„Sokan olvassák a Szentírást, de nem fogják fel igazi értelmét. Férfiak és nők mindenfelé  vágyakozva  tekintenek  az  ég  felé;  imák,  könnyek  és  kérdések  fakadnak fel  azok lelkéből, akik világosság, kegyelem és  Szentlélek után áhítoznak.  Sokan állnak Isten országának küszöbén és csak arra várnak, hogy oda begyűjtessenek.” (Az apostolok története, 109. old.)

Foglaljuk össze ezt a tanulmányt azzal a nagyon fontos gondolattal, hogy már elkezdődött a rostálás. És egyre erőteljesebbé válik. A konkoly ki fog hullni, ám a búza bent marad. Ma kell Istennek szentelt életet élned, s az igazság mellett döntened. Légy a Szentlélek eszköze, prédikáld ezt az üzenetet azoknak, akik éhezik Isten Igéjét. Isten áldjon meg téged!

Elmélkedj az alábbi idézeten:

„Láttam, hogy a rostálás idejét éljük. Sátán minden erejét megfeszítve munkálkodik, hogy kiragadja Krisztus kezéből a lelkeket, s rávegye arra, hogy Isten Fiát lábban tiporják. A jellem alakul. Isten angyalai felmérik az erkölcsi értékeket. Isten megpróbálja népét. Ezeket a szavakat egy angyal mondta nekem: »Vigyázzatok atyámfiai, hogy valaha ne legyen bármelyikőtöknek hitetlen gonosz szíve, hogy az élő Istentől elszakadjon; hanem intsétek egymást minden napon, míg tart a ma, hogy egyikőtök se keményíttessék meg a bűnnek csalárdsága által: mert részeseivé lettünk Krisztusnak, ha ugyan az elkezdett bizodalmat mindvégig erősen megtartjuk« (Zsid 3:12-14).” (Maranatha, 50. old.)

A rostálásról szóló fejezeteket a Dél-amerikai Divízió Sáfársági Osztálya keretén belül készítette elő Heraldo Lopes, brazíliai lelkész.

Kiegészítés
Milyen lesz a találkozó? Jelen lesznek majd mindazok, akik részt vettek e lelki fejlődési szemináriumon. Akkor majd bemutatjuk az együtt töltött időszak jótékony hatásait, s megtanulunk együtt járni Istennel Jézus eljöveteléig. A programunk pedig egy úrvacsorai istentisztelettel zárul majd.
Csak úgy maradhatsz a nap folyamán Isten jelenlétében, és állhatsz meg szilárdan, miközben egyre erőteljesebb a rostálás, ha Őt keresed már reggel korán.

„Sokan, akik nagy világossággal rendelkeztek, nem értékelték, s nem gyümölcsöztették úgy, ahogy tehették volna. Nem gyakorolták az igazságot, s ezért az Úr azokat hozza be az akolba, akik a kapott világosság szerint élnek.” (Ellen G. White)

„Éhezték és szomjúhozták az igazságot, amely drágább még az életüknél is.” (Ellen  G. White)

„Úgy tűnik, mintha az egyház elesne, de nem esik el. Megmarad, de a bűnösök ki lesznek rostálva Sionból, a konkoly el lesz választva a drága búzától. Ez borzalmas  megpróbáltatás, de meg kell történnie.” (Ellen G. White)

„Másfelől pedig, amikor az üldözés vihara zúdul ránk, az igazi juhok meghallják az  igazi Pásztor hangját.” (Ellen G. White)

Ma kell Istennek szentelt életet élned, s az igazság mellett döntened.

„Kicsoda szakaszt el minket a Krisztus szerelmétől? Nyomorúság vagy szorongattatás, vagy üldözés, vagy éhség, vagy meztelenség, vagy veszedelem, vagy fegyver-é? […] De mindezekben felettébb diadalmaskodunk, az által, aki minket szeretett.” – Pál apostol
Már elkezdődött a rostálás. És egyre erőteljesebbé válik. A konkoly ki fog hullni, ám a búza bent marad. Ma kell Istennek szentelt életet élned, s az igazság mellett döntened. Légy a Szentlélek eszköze, prédikáld ezt az üzenetet azoknak, akik éhezik Isten Igéjét.

„Akik  azonban magukra  öltik  Isten  teljes  fegyverzetét,  s  naponta időt szentelnek az elmélyedésre, az imára és a Szentírás tanulmányozására, azok a mennyel állnak kapcsolatban, és megmentő, átalakító hatást gyakorolnak a körülöttük élőkre.  Gondolataik  emelkedettek,  törekvéseik  nemesek  lesznek.  Világosan  megértik  az  igazságot és Isten iránti kötelességeiket. Vágyakozni fognak az ártatlanságra, a világosságra, a szeretetre és a többi mennyei adományra.” (Bizonyságtételek, 5. köt., 112. old.)

Isten terve ma az életemben

A következő üzenetet kaptam Istentől a mai napra:
__________________________________________________________ ______ ________________________________________________________________________________________________________________________________ ________________________________________________________________

Mit vár el tőlem Isten:
________________________________________________________________ ___________________________________________________________________ ________________________________________________________________ ________________________________________________________________ ________________________________________________________________

Isten terve a mai napomra

Reggel: __________________________________________________________ ___________________________________________________________________ ________________________________________________________________ ________________________________________________________________

Délben: __________________________________________________________ ________________________________________________________________________________________________________________________________ ________________________________________________________________

Este: Korábban térjek nyugovóra, _____________________________________ ___________________________________________________________________ ________________________________________________________________ ________________________________________________________________

Személyek, akikért imádkozom:
1.  _____________________________
2. _____________________________
3.  _____________________________
4.  _____________________________
5.  _____________________________
6.  _____________________________
7.  _____________________________
8. _____________________________
9. _____________________________
10. ____________________________


Jegyzetek ________________________________ ________________________________ ________________________________ ________________________________ ________________________________ ________________________________ ________________________________ ________________________________ ________________________________ ________________________________ ________________________________

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése