2017. május 16., kedd

23. nap - május 16 - KEDD


23. nap

A közbenjárás ereje

„Mert igen hasznos az igaznak buzgóságos könyörgése” (Jak 5:16). 
„Egyszer egy pap vigasztalni próbált egy asszony, akinek a férje elutazott egy vallási ébredés miatt a városból. A férfi az agnoszticizmus irányzat követője volt, s kijelentette, hogy akkor tér majd vissza, ha lecsillapodik a »vallási őrület«. 
Az asszony azt remélte, hogy a vallási ébredés következtében a férje megtér, most azonban belátta, hogy ez teljesen lehetetlen. 
A lelkész mégis meghívta, hogy vegyen részt a reggeli imaórákon. A hölgy letörölte a könnyeit, és elhatározta, hogy elmegy a találkozókra. 
Az imacsoport tagjai azonnal imádkozni kezdtek a férfiért. Lelkesen fogadták a kihívást, s kérték Istent, hogy dolgozzon a tévelygő férj szívében, s hozza őt haza, illetve vissza  Krisztushoz. Név szerint imádkoztak érette. 
Azon az estén a jelenlevők meglepetésére a férj is megjelent az ébredési istentiszteleten. Egy tapasztalatot akart megosztani velük. Elmesélte, hogy 35 kilométernyit haladt a hegyek felé, amikor hirtelen leállta az autó motorja. Nem tudott tovább menni. 
Tudta, hogy helytelenül járt el, érezte bűnösségét, s hogy Isten kegyelmére van szüksége. Mélyen meg volt győződve, hogy haza kell térnie. 
Végül a következőket nyilatkozta: »Most már tudom, hogy újjá kell születnem, különben sosem látom meg a mennyek országát.« Ez a férfi, akit Isten csodálatos módon megszólított, elfoglalta helyét a hívők között. Sokat sírt, és azon az estén elfogadta Krisztust Urának és Megváltójának. 
Nagy ereje van a közbenjáró imának. A közbenjáró imának van hatása. A közbenjáró ima megváltoztatja a dolgokat. S íme, az ok: A jó és gonosz között dúló küzdelemben Isten tiszteletben tartja az ember szabadságát. Ő megérinthet egy szívet sokkal korábban, mint ahogyan mi imádkozunk érette. Ennek ellenére Őt korlátozzák a választásaink. Sosem lépi át szabad választásunkat. Ilyen értelemben korlátozott. Befolyásol, de sosem kényszerít. Győzköd, de nem erőszakos. Tanácsol, de nem utasít. 
Amikor  imádkozunk  valakiért,  Isten  Szentlelke   kiárad rajtunk  keresztül,  hogy  teljesítse kérésünket. A közbenjáró ima új ajtókat nyit meg Isten előtt, és új lehetőségeket kínál nekünk. Az Úr szolgálólánya kijelentette: „Isten terve az, hogy hittel mondott imáinkra választ adjon, amit azonban nem tenne meg, ha nem kérnénk« (A nagy küzdelem, 580. old.). 
Valami történik, amikor az emberek imádkoznak. Az imádkozók csoportjának szokatlan ereje van a Mindenható révén. 
Két-három buzgósággal imádkozó személy változást eredményezhet. Isten meghallgat. Isten válaszol. Isten cselekszik. Isten életeket érint meg. Van ima-társad? Rendszeresen részt veszel ima-csoportban? Miért nem kezdesz el közbenjáró szolgálatot végezni? Ha már végzel ilyen szolgálatot, miért nem bátorítasz másokat is erre? Keress egy személyt, akivel együtt imádkozhattok, készíts imalistát, s figyeld meg, hogy mit tesz Isten. El fogsz csodálkozni!”
Mennyei Atyánk minden nap meg akar tanítani a helyes életre, hogy betölthessük azt a célt, amiért teremtett. Hallgasd meg, mint mond Ő: „Fiam! Az én tanításomról el ne felejtkezzél, és az én parancsolatimat megőrizze a te elméd” (Péld 3:1-2).

Isten azért teremtett, hogy kommunikálj Vele 
A közbenjáró imának ereje van. A közbenjáró imának hatása van. A közbenjáró ima megváltoztatja a dolgokat. Íme, az ok: a jó és a gonosz közötti küzdelemben Isten tiszteletben tartja az ember szabadságát.

„Akik  azonban magukra öltik  Isten  teljes  fegyverzetét,  s  naponta időt  szentelnek az elmélyedésre, az imára és a Szentírás tanulmányozására, azok a mennyel állnak kapcsolatban, és megmentő, átalakító hatást gyakorolnak a körülöttük élőkre.  Gondolataik  emelkedettek,  törekvéseik  nemesek  lesznek.  Világosan  megértik  az  igazságot és Isten iránti kötelességeiket. Vágyakozni fognak az ártatlanságra, a világosságra, a szeretetre és a többi mennyei adományra.” (Bizonyságtételek, 5. köt., 112. old.)

Isten terve ma az életemben

A következő üzenetet kaptam Istentől a mai napra:
__________________________________________________________ ______ ________________________________________________________________________________________________________________________________ ________________________________________________________________

Mit vár el tőlem Isten:
________________________________________________________________ ___________________________________________________________________ ________________________________________________________________ ________________________________________________________________ ________________________________________________________________

Isten terve a mai napomra

Reggel: __________________________________________________________ ___________________________________________________________________ ________________________________________________________________ ________________________________________________________________

Délben: __________________________________________________________ ________________________________________________________________________________________________________________________________ ________________________________________________________________

Este: Korábban térjek nyugovóra, _____________________________________ ___________________________________________________________________ ________________________________________________________________ ________________________________________________________________

Személyek, akikért imádkozom:
1.  _____________________________
2. _____________________________
3.  _____________________________
4.  _____________________________
5.  _____________________________
6.  _____________________________
7.  _____________________________
8. _____________________________
9. _____________________________
10. ____________________________


Jegyzetek ________________________________ ________________________________ ________________________________ ________________________________ ________________________________ ________________________________ ________________________________ ________________________________ ________________________________ ________________________________ ________________________________

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése