2017. május 12., péntek

19. nap - május 12 - PÉNTEK


19. nap

Odaszentelődés

Isten  megígérte: »Kerestek engem és megtaláltok, mert teljes szívetekből kerestek engem« (Jer 29:13).  „Egész szívünket át kell adni Istennek, különben nem munkálja bennünk azt a változást, mely Isten képmását kialakítja. Bűnös természetünk elidegenített bennünket Istentől. A Szentlélek találóan ábrázolja állapotunkat: »Akik holtak valátok a ti vétkeitek és bűneitek miatt« (Ef 2:1). »Minden fej beteg, és minden szív erőtelen. Tetőtől talpig nincs e testben épség« (Ésa 1:5-6). Sátán foglyul ejtett minket hogy akaratát teljesítsük(2Tim 2:26). Isten meg akar bennünket gyógyítani, ki akar szabadítani bűneinkből. Mivel ez teljes átalakulást igényel, egész lényünk megújulását, azért teljesen át kell adnunk magunkat Istennek. 
A  saját  énünk  elleni  küzdelem  a  leghatalmasabb  harc,  amelyet  meg  kell  vívnunk. Énünket átengedni, alárendelni mindent Isten akaratának, küzdelembe kerül, de az embernek engedelmeskednie kell Istennek, mielőtt szentségben megújulhatna. 
Isten kormányzata nem vak alárendelésen és oktalan korlátozásokon alapszik, habár Sátán így szeretné feltüntetni. Értelmünkre és lelkiismeretünkre apellál »No jertek, törvénykezzünk, azt mondja az Úr« (Ésa 1:18). Így hangzik az Alkotónak teremtményeihez intézett meghívása; Isten nem akarja teremtményeit kényszeríteni. Nem fogadhatja el tiszteletünket és hódolatunkat, ha azokat nem készségesen és értelmesen hozzuk. A kierőszakolt engedelmesség akadályozhatná az értelem és jellem fejlődését; és géppé alacsonyítana le bennünket. Nem ez a Teremtő szándéka. Az Ő vágya az, hogy az ember, mint a teremtés koronája, a fejlődés legmagasabb fokára jusson el. Kilátásba helyezi számunkra az áldások teljességét, melyekhez kegyelem által kíván eljuttatni. Magához hív bennünket, hogy átadva magunkat Neki, akaratát munkálhassa bennünk. Egyedül tőlünk függ tehát, hogy  a bűn örökös rabszolgaságát, avagy Isten gyermekeinek csodás és boldogító szabadságát választjuk-e? 
Midőn átadjuk magunkat Istennek, természetesen mindazt fel kell adnunk, ami elválasztana Tőle bennünket. Azért mondta a Megváltó: »Ezenképpen azért valaki közületek búcsút nem vesz minden javaitól, nem lehet az én tanítványom« (Lk 14:33). Mindazt el kell hagynunk és fel kell adnunk, ami szívünket elvonhatja Istentől. A gazdagság sok ember bálványa. A pénz szeretete, a vagyonszerzés vágya az az aranylánc, amely Sátánhoz kötözi őket. Gondtalan, kényelmes és felelősség nélküli élet, rang és méltóság szintén oly bálványok, melyeket sokan imádnak. Azonban szét kell törnünk a rabszolgaság eme bilincseit. Nem lehetünk félig Istené, félig pedig a világé. Nem vagyunk Istennek a gyermekei, ha nem vagyunk teljesen azok. 
Sokan vannak, akik azt állítják, hogy Istent szolgálják, de mégis saját erejükből akarják parancsolatait megtartani, jellemüket átalakítani és üdvösségüket biztosítani. Szívüket nem készteti Krisztus szeretetének mélységes tudata, hanem azért igyekeznek az Istentől rájuk bízott keresztényi kötelességeket teljesíteni, hogy a mennyet kiérdemeljék. Ily vallásnak nincs semmi értéke. Ha azonban Krisztus bejött a szívünkbe, akkor annyira megtelik tiszta szeretettel és a Vele való közösség szent örömével, hogy szakadás többé nem állhat  be.  Ha  Őreá  tekintünk,  megfeledkezünk  önmagunkról.  Krisztus  szeretete  életünk és tevékenységünk forrásává válik. Ha szívünk mélyén megéreztük Krisztus és az Atya bensőséges szeretetét, akkor nem kérdezzük, mily fokig szükséges Isten parancsolatait megtartanunk; akkor nem akarunk megállni a legalsó fokon, hanem Megváltónk  akaratával tökéletes összhangban kívánunk  élni.  A  legnagyobb  komolysággal  törekszünk ennek elérésére, és olyan élénk érdeklődéssel viseltetünk Iránta, amely teljesen megfelel a kilátásba helyezett dicsőségnek. A Krisztusról való vallástétel, az Iránta való mélyebb szeretet hiányában üres beszéd csupán, értelmetlen külsőség és szolgai járom. 
Azt hisszük talán, hogy túl nagy áldozat mindent felajánlani az Úrnak? Tegye fel mindenki ezt a kérdést: »Mit adott Krisztus érettem?« Életét, szeretetét és szenvedéseit – mindent feláldozott Isten Fia a mi megváltásunk érdekében. Lehetséges-e, hogy az ilyen végtelen szeretet méltatlan tárgyai, szívünket távol tartsuk Tőle? Életünk minden egyes pillanatában az Ő kegyelmi áldásait élvezzük; épp ezért nem vagyunk képesek teljesen megérteni azt a mélységes tudatlanságot és kimondhatatlan nyomort, amelyből kimentett  bennünket. Vajon  feltekintünk-e  Rá,  akit  a  mi  bűneink  juttattak  a  keresztre,  úgy, hogy készakarva lekicsinyeljük végtelen áldozatát és szeretetét? Látva a dicsőség Urának ezen mély megaláztatását, vajon zúgolódhatunk-e azért, hogy csak küzdelmek és önmegtagadás által nyerhetünk örök életet? 
Sok  büszke  szív  kérdezi:  »Miért  kell  megalázkodnom  és  vezekelnem,  mielőtt  Isten gyermekévé lennék?« Én Krisztushoz utasítalak benneteket! Ő teljesen ártatlan volt, sőt mi több, Ő volt a menny Fejedelme, aki azért jött e világba, hogy a bűnös emberiséget megmenthesse  a  haláltól: »mivelhogy életét halálra adta… és a bűnösökért imádkozott« (Ésa 53:12). 
Vajon mit áldozunk fel, ha mindjárt mindenünket is odaadjuk? Egy bűnöktől beszennyezett szívet, hogy azt Krisztus saját vérével megtisztítsa, és kimondhatatlan szeretetével megváltsa. És az emberek mégis nehéznek tartják, hogy mindent feladjanak. Ó, szégyellem, ha erről beszélni hallok; ó, szégyen erről írni is! 
Isten nem kívánja, hogy azt adjuk fel, ami javunkra szolgál, hiszen minden egyes cselekedetében  csupán  gyermekeinek  jólétét  tartja  szem  előtt. Vajha  mindazok,  akik  még nem döntöttek Krisztus mellett, felismernék, hogy Ő sokkal becsesebb és magasabb adományokat  adhat  nékik,  mint  amilyeneket  ők  maguk  keresnek!  Az  ember  önmaga  ellen követi el a legnagyobb igazságtalanságot, ha Isten akarata ellenére cselekszik és gondolkozik. Igaz örömet nem találhatunk a tilos utakon, melyeket Ő tiltott meg, aki jól tudja, mi válik javunkra, és aki övéinek csak javát akarja. A bűn útja a nyomornak és pusztulásnak útja. 
Nagy tévedés azt hinni, hogy Isten szívesen látja gyermekei szenvedését. Az egész mennyet  érdekli  az  ember  boldogsága.  Mennyei  Atyánk  egyetlen  teremtménye  elől sem zárja el az öröm útjait. Csak azt kívánja, hogy azokat az élvezeteket kerüljük, melyek szenvedéseket és keserű csalódásokat okoznak, melyek életünket szerencsétlenné teszik, s végül a boldogság és a menny kapuját is elzárják előlünk. A világ Megváltója elfogadja az embereket úgy, ahogy vannak, minden vágyukkal, gyengeségükkel és tökéletlenségükkel együtt.  Szent  vérével  nemcsak  bűneinktől  megtisztítani  és  megváltani  akar  bennünket, hanem mindazok forró vágyát is ki akarja elégíteni, akik készségesen felveszik magukra igáját és hordozzák az Ő terhét. Békét és nyugalmat kíván nyújtani mindazoknak, akik az élet kenyeréért jönnek Hozzá. Csupán oly kötelességeket hárít ránk, melyek földi lépteinket az áldások magaslatai felé irányítják, amelyekre az engedetlenek sohasem juthatnak el. Az igazi örömteljes élet abból áll, hogy Krisztus, a dicsőség reménye bennünk kialakuljon. 
Sokan kérdik: »Hogy adhatom át magamat teljesen Istennek?« Kívánnád átadni magad; de ahhoz, hogy ezt saját erődből elérjed, gyenge és tehetetlen vagy, mert a kételkedés  kötelékei  és  bűnös  életed  szokásai  rabságban  tartanak.  Ígéreteid  és  elhatározásaid fövényre vannak építve; gondolataidat, szenvedélyeidet és érzelmeidet nem vagy képes uralni. Megszegett ígéreteid és be nem tartott fogadalmaid megingatják őszinteségedbe vetett  hitedet,  csüggedsz,  és  azt  hiszed,  hogy  Isten  nem  fogadhat  el.  Azonban  ne  ess kétségbe! Amit meg kell értened, az az akarat tényleges ereje. Ez az emberi természetet uraló erő, a döntés vagy a választás hatalma. Minden az akarat helyes irányú tevékenységétől függ. A választás képességét Isten megadta az embernek; tőled függ, hogy helyesen élj azzal. Bár szívedet nem változtathatod meg, és saját erődből Istent nem szeretheted, mégis szabad választásodtól függ, hogy Őt szolgáld. Mihelyt átadod Néki akaratodat, Ő  fogja  benned  munkálni  úgy  az  akarást,  mint  a  cselekvést.  Ily  módon  egész  lényedet Krisztus  Lelke  uralja;  szereteted  Isten  Fiában  összpontosul,  s  gondolataid  összhangban lesznek Vele. 
Ha csak kívánság marad a jóság és szentség utáni vágyakozásunk, az semmit sem ér. Sokan, bár remélik és vágyakoznak arra, hogy Isten gyermekei legyenek, mégis elvesznek. Sohasem  jutnak  el  odáig,  hogy  akaratukat  Istennek  alárendeljék.  Nem  döntenek  most: keresztények akarunk lenni! 
Ha akaratodat és kívánságaidat tettekké érleled, tökéletes átalakulás mehet végbe életedben. Ha akaratodat teljesen alárendeled a Megváltónak, akkor egy minden erőt és uralmat  felülmúló  magasztos  hatalommal  egyesülsz.  Akkor  az  állhatatossághoz  felülről fogsz erőt nyerni, és így, állandóan átadva magad Istennek, képes leszel új életet, a hitnek életét élni!” (Jézushoz vezető út, 5. fejezet)

Isten azért teremtett, hogy naponta Vele élj 
Egész szívünket át kell adni Istennek, különben nem munkálja bennünk azt a változást, mely Isten képmását kialakítja. 
A  saját  énünk  elleni  küzdelem  a  leghatalmasabb  harc,  amelyet  meg  kell  vívnunk. Énünket átengedni, alárendelni mindent Isten akaratának: küzdelembe kerül, de az embernek engedelmeskednie kell Istennek, mielőtt szentségben megújulhatna. 
Ha azonban Krisztus bejön a szívünkbe, akkor annyira megtelik tiszta szeretettel és  a Vele való közösség szent örömével, hogy szakadás többé nem állhat be. Ha Őreá tekintünk, megfeledkezünk önmagunkról. 
Azt hisszük talán, hogy túl nagy áldozat mindent felajánlani az Úrnak? Tegye fel mindenki ezt a kérdést: »Mit adott Krisztus érettem?«… Vajon mit áldozunk fel, ha mindjárt mindenünket is odaadjuk? Egy bűnöktől beszennyezett szívet, hogy azt Krisztus saját vérével  megtisztítsa,  és  kimondhatatlan  szeretetével  megváltsa.  És  az  emberek  mégis nehéznek tartják, hogy mindent feladjanak. 
A világ Megváltója elfogadja az embereket úgy, ahogy vannak, minden vágyukkal, gyengeségükkel  és  tökéletlenségükkel  együtt.  Szent  vérével  nemcsak  bűneinktől  megtisztítani és megváltani akar bennünket, hanem mindazok forró vágyát is ki akarja elégíteni, akik készségesen felveszik magukra igáját és hordozzák az Ő terhét.

Isten terve ma az életemben

A következő üzenetet kaptam Istentől a mai napra:
__________________________________________________________ ______ ________________________________________________________________________________________________________________________________ ________________________________________________________________

Mit vár el tőlem Isten:
________________________________________________________________ ___________________________________________________________________ ________________________________________________________________ ________________________________________________________________ ________________________________________________________________

Isten terve a mai napomra

Reggel: __________________________________________________________ ___________________________________________________________________ ________________________________________________________________ ________________________________________________________________

Délben: __________________________________________________________ ________________________________________________________________________________________________________________________________ ________________________________________________________________

Este: Korábban térjek nyugovóra, _____________________________________ ___________________________________________________________________ ________________________________________________________________ ________________________________________________________________

Személyek, akikért imádkozom:
1.  _____________________________
2. _____________________________
3.  _____________________________
4.  _____________________________
5.  _____________________________
6.  _____________________________
7.  _____________________________
8. _____________________________
9. _____________________________
10. ____________________________

Jegyzetek ________________________________ ________________________________ ________________________________ ________________________________ ________________________________ ________________________________ ________________________________ ________________________________ ________________________________ ________________________________ ________________________________



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése