2018. január 11., csütörtök

10 napos imaközösség - 2. nap - CSÜTÖRTÖK

Ebben a 10 napban az egész világon imaközösségeket alkotnak testvérek és gyülekezetek. Legyél te is része.

A teljes anyagot itt lehet letölteni: http://adventista.hu/esemeny/tiz-napos-imakozosseg/
A napi anyagokat pedig itt lehet olvasni: 
http://40reggeljezussal.blogspot.hu/

2. nap – SZENTSÉG AZ ÚRRNAK

Legyetek előttem szentek, mert én, az Úr, szent vagyok, és elkülönítettelek benneteket a népektől, hogy az enyéim legyetek.” 3Móz 20:26

„Szentség az Úrnak” – ez a felirat állt a főpap süvegén. Isten ugyanúgy hív bennünket is, ahogy az ősi papokat hívta, hogy neki elkülönített szent életet éljünk. Életünk Róla szóló bizonyságtétel.                                                              
„Azután ezt mondta az angyal az előtte állóknak: Vegyétek le róla a piszkos ruhát! Neki pedig ezt mondta: Nézd! Elvettem a bűnödet, és díszes ruhába öltöztetlek téged. Majd így szólt: Tegyetek a fejére tiszta süveget! Akkor tiszta süveget tettek a fejére, és tiszta ruhába öltöztették, miközben az Úr angyala ott állt.” (Zak 3:4-5)
Az Úr nem tagadta Jósua méltatlanságát, hanem azt bizonyította, hogy áron megvásárolta őt. Amikor felöltözteti az igazság ruháiba, nem húzza rá a bűn és engedetlenség szennyes ruhájára, hanem ezt mondja: „Vegyétek le róla a piszkos ruhát! Neki pedig ezt mondta: Nézd! Elvettem a bűnödet, és díszes ruhába öltöztetlek téged. Majd így szólt: Tegyetek a fejére tiszta süveget! Akkor tiszta süveget tettek a fejére”, amelyre ez van írva: „Szentség az Úrnak.” (Manuscript Releases, 20. kötet, 190-191. oldal)
A keresztény ember a mennyei elvek képviselője kell, hogy legyen. Szent elköteleződése készteti arra, hogy az igazságot tisztán és szeretetteljesen képviselje. Szelídség, kedvesség és igazságosság szövődnek össze jellemében. Arra kell nevelnünk magunkat, hogy a Szentlélek munkáját mutassuk be életünk minden területén. A Szentlélek soha nem fogja tévútra vezetni Isten gyermekeit. A Szentlélektől kapott erő által ki fogunk gyomlálni minden megkérdőjelezhető dolgot életünkből. Ha kijövünk abból a sötétségből, amely a hit hiánya miatt beárnyékolja lelkünket, és oda helyezzük magunkat, ahol Isten Igéjének fénye teljesen ránk vetülhet, lépésről-lépésre haladhatunk azon az ösvényen, amely a szentségre vezet… (This Day with God, 281. oldal)
Isten öröktől fogva a szentségre hívta el az embert. „Mert ez az Isten akaratja, a ti szentté lételetek.” (1Thess 4:3) Szavának visszhangja eljut hozzánk, mindig azt ismételve, hogy "Szentebb, még szentebb", erre nekünk mindig így kell válaszolnunk: "Igen, Uram, még szentebb."
Senki sem kapja a szentséget elsőszülöttségi jogként vagy ajándékképpen egy másik embertől. A szentség Isten ajándéka Krisztus által. Akik elfogadják a Megváltót, Isten fiaivá lesznek. Lelki gyermekeivé válnak, újjászületnek, megújulnak igazságban és valódi szentségben. Gondolkodásuk megváltozik. Tisztább értelemmel vizsgálják az örökkévaló dolgokat. Isten befogadta őket családjába és átalakultak az ő hasonlatosságára, Lelke által dicsőségről dicsőségre alakultak át. Leghőbb szeretetük eddig önmagukra irányult, ezután az Isten és Krisztus iránti szeretet a legfontosabb számukra. (Signs of the Times, 1902. dec. 17.)
Megváltónk a teljes ember tökéletességére vált meg bennünket. Ő nem csupán lényünk egy bizonyos részének az Istene. Krisztus kegyelme az egész emberi lény nevelésének munkáját végzi. Ő teremtette és váltotta meg az egészet. Ő alkotta az elmét, az erőt és a testet éppúgy, mint a lelket, amely az isteni természet részese lehet. Mindenünk az Ő megvásárolt tulajdona. Teljes elménkkel, szívünkkel, lelkünkkel és erőnkkel Őt kell szolgálnunk. Szentjei által az Úr még a velük kapcsolatos hétköznapi dolgokban is megdicsőül. „Szentség az Úrnak!” Ez az írás olvasható a homlokukon. (God’s Amazing Grace, 230. oldal)
Ha az embernek minden szakmában gyarapítania kell képességeit ahhoz, hogy bölcs és sikeres legyen, mennyivel inkább kell ezt tenni azoknak, akik képességeiket Isten országának építésére használják ebben a világban. Amennyiben tudatosítjuk magunkban a tényt, hogy a világtörténelem végéhez oly közel vagyunk, bizony alaposabban fogjuk végezni munkánkat. Jellemezzen bennünket több gondos várakozás, őrködés, ima és tevékenység! Minden vallásos szolgálat és minden üzleti tevékenység viselje magán a menny pecsétjét: „Szentség az Úrnak.” Ez legyen a mottója minden munkásnak az élet minden területén! Az ember törekedjék a tökéletességre, hogy eszményi keresztény lehessen, teljes a Jézus Krisztusban. (Review and Herald, 1905. okt. 5.)
Hanem - mivel ő, a Szent hívott el titeket - magatok is szentek legyetek egész magatartásotokban, úgy, amint meg van írva: „Szentek legyetek, mert én szent vagyok.” (1Pt 1:15-16).

Legyetek előttem szentek, mert én, az Úr, szent vagyok, és elkülönítettelek benneteket a népektől, hogy az enyéim legyetek.” 3Móz 20:26

A közös ima javasolt formája

Dicsőítés
·          Urunk dicsőítünk téged, azért aki vagy – Mindenható, bölcs, kegyelmes és szerető Isten.
·          Dicsőítsük azért, hogy mindannyiunkat szentségre hívsz.
·          Dicsőítünk hatalmadért, amely szentté tud tenni bennünket.
Bűnvallás és a bűn feletti győzelem kérése
·          Urunk, kérünk, mutass rá, hogy milyen bűnöket kell megvallanunk személyesen! Győzelmet kérünk ezek fölött a bűnök fölött!
·          Bocsáss meg azokért az alkalmakért, amikor saját erőnkkel akartunk győzni a bűn felett!
·          Bocsáss meg azokért az alkalmakért, amikor kudarcot vallottunk abban, hogy jellemedet bemutassuk másoknak! Add, hogy életünk mindig arról tegyen bizonyságot, hogy Te választottál ki bennünket és hozzád tartozunk!
Könyörgés és közbenjárás
·          Atyánk, kérünk, mutasd meg nekünk, mint jelent szentnek lenni. Mutasd meg nekünk a te szentségedet!
·          Mutasd meg nekünk, hogyan törekedjünk a szentségre, amely nélkül senki sem látja meg az Istent (Zsid 12:14).
·          Urunk, kérünk, hogy a mi lelkünk, elménk és testünk teljes épségben, feddhetetlenül őriztessen meg a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelére (1 Thessz 5:23)!
·          Teremts mindannyiunkban egy új szívet (Zsolt 51:10)!
·          Kérünk, mutasd meg nekünk azt, hogy hogyan tudunk téged megdicsőíteni a testünkben (1Kor 6:20)!
·          Kérünk, áldd meg az ADRA szolgálatát, amint a szegényekért és elfeledettekért dolgoznak!
·          Urunk, kérünk, erősítsd meg a hitünket, és segíts több időt töltenünk bibliaolvasással és imával! Segíts Veled járni, úgy, ahogyan Énók is tette!
·          Kérünk, fordítsd a szívünket a világi szórakozástól az örök értékek felé! Óvj meg bennünket a világ befolyásától, amely veszélyezteti lelki életünket!
·          Atyánk, add, hogy ne a mi akaratunk, hanem a te akaratod legyen meg a mi életünkben és egyházunkban! Tégy bennünket alázatossá, taníthatóvá és hajlandóvá a te terveid elfogadására!
·          Kérünk, segíts keresztre feszíteni énünk és arra, hogy Jézus hatalma által éljünk. Különösképpen arra kérünk, hogy fiataljaink neked és szolgálatodra szenteljék egész életüket.
·          Imádkozunk azért a hét (vagy annál több) emberért, akik az imalistáinkon szerepelnek. Adjad, hogy megnyissák a szívüket, hogy őket is szentté tudjad tenni.
·          Imádkozunk a jelenlevők személyes szükségleteiért is. 
Hálaadás                                                                                 
·          Urunk, köszönjük, hogy megmostál, megszenteltél és megigazítottál az Úr Jézus nevében, a mi Istenünknek Lelke által (1Kor 6:11).
·          Köszönjük, hogy új szívet tudsz nekünk adni (Ez 36:26).
·          Köszönjük, hogy a te Igéd megszentel bennünket (Jn 17:17).

Javasolt énekek: Jézus nyája szentülj meg (HÉ 298); Jézus, add, hogy véled járjam (HÉ 284); Itt az éltem, Jézusom (HÉ 234); Itt a szívem, égi Atyám (HÉ 218); Emeld fel szemed Jézusra

1 megjegyzés: