2018. január 19., péntek

10 napos imaközösség - 10. nap - PÉNTEK

A teljes anyagot itt lehet letölteni: http://adventista.hu/esemeny/tiz-napos-imakozosseg/
A napi anyagok pedig itt lehet olvasni: 
http://40reggeljezussal.blogspot.hu/

10. nap – CSENGETTYŰK ÉS GRÁNÁTALMÁK

„Amikor pedig ezek elkezdődnek, egyenesedjetek fel, és emeljétek fel a fejeteket, mert közeledik a megváltásotok!” (Mt 21:28)

A csengettyűk a főpap ruháján hallható jelét adták annak, hogy él és közbenjár értük a Szentek szentjében. Ahogy Jézus közbenjár értünk a Szentek szentjében, noha nem halljuk a csengettyűk hangját a ruháján, figyelnünk kell azokra a jelekre, amelyek jelzik, hogy befejezi főpapi szolgálatát és eljön, mint Bíró és Király.

A főpap egy évben csak egyszer mehetett be a Szentek szentébe a leggondosabb és legünnepélyesebb előkészület után. Halandó szem nem láthatta annak a helynek szent nagyszerűségét, csak a főpap, mivel a nép eközben ünnepélyes csendben várta visszatérését. Komolyan vágyakoztak Isten áldására. A kegyelem királyi széke előtt Isten társalgott a főpappal. Ha a főpap a szokottnál hosszabb ideig maradt a Szentek szentében, a nép gyakran megrettent attól való félelmében, hogy bűneik vagy a főpap bűne miatt Isten dicsősége megölte őt. Amikor azonban hallották a ruháján levő csengők csilingelését, nagyon megélénkültek, megörültek. Ekkor a főpap kijött, és megáldotta a népet. (The Spirit of Prophecy, 1. kötet, 274-275. oldal)
Midőn Jézus kilépett a Szentek szentjéből, hallom ruhája szegélyén lévő csengők szavát; s miután elhagyta azt, sötétség borult a föld lakóira. Most már nem volt többé Közbenjáró a bűnös emberek és a megbántott Isten között. (Early Writings, 280. oldal)
Krisztus meghagyta népének, hogy figyeljen adventjének jeleire, és örvendezzen, amikor látja Királya közeledtének jeleit. „Mikor pedig ezek kezdenek meglenni – mondta –, nézzetek fel, és emeljétek fel a ti fejeteket; mert elközelget a ti váltságtok.” Felhívta követői figyelmét a tavasz rügyező fáira, és így szólt: „Mikor immár hajtanak, és ezt látjátok, ti magatokról tudjátok, hogy közel van a nyár. Ezenképpen ti is, mikor látjátok, hogy ezek meglesznek, tudjátok meg, hogy közel van az Isten országa.” Lk. 21:28, 30–31. (A nagy küzdelem. Budapest, 1985, H. N. Adventista Egyház, 276. oldal)
Krisztus az Olajfák hegyén második adventjéről beszélt tanítványainak. Felsorolt jeleket, amelyek jövetelének közelségét jelzik. Arra szólította tanítványait, hogy vigyázzanak, és legyenek készen. Figyelmeztetését megismételte: "Vigyázzatok azért, mert sem a napot, sem az órát nem tudjátok, amelyen az embernek Fia eljő." Azután elmondta, mit jelent vigyázni. Az időt nem tétlen várakozással, hanem szorgalmas munkával kell tölteni. (Krisztus példázatai. Budapest, 1999, Advent Kiadó, 223. oldal)
Ma is sokan élnek a földön, akik behunyják szemüket olyan jelek előtt, amelyeket Jézus adott az embereknek, hogy figyelmeztesse őket az újra-jövetele előtti időkre. Minden aggodalmukat elaltatják; közben pedig a végidők jelei gyorsan teljesednek és a világ rohamosan közeledik ahhoz az időponthoz, amikor az Emberfia megjelenik az égnek felhőiben. Pál arra tanít, hogy nagy bűn közönyösen viselkedni azon jelekkel szemben, amelyek megelőzik Krisztus visszajövetelét. Aki ezt a mulasztást elköveti, azt az éjszaka és a sötétség gyermekének nevezi. A buzgókat és ébereket ekképpen bátorítja: „De ti atyámfiai, nem vagytok sötétségben, hogy az a nap tolvajmódra lephetne meg titeket. Ti mindnyájan világosság fiai vagytok és nappal fiai; nem vagyunk az éjszakáé, sem a sötétségé! Ne is aludjunk azért, mint egyebek, hanem legyünk éberek és józanok.” (Az apostolok története. Budapest, 1978, Advent Kiadó, 175. oldal)
Mély szomorúságot érzünk egyházunk állapota fölött, amelynek tagjai régóta birtokában vannak azon jelek ismeretének, amelyek a prófétai történelem teljesedéseképpen meg fognak történni az idők végéhez közeledve. Krisztus jön hatalommal és nagy dicsőséggel, és „a halottak a könyvbe írottak alapján megítéltetnek cselekedeteik szerint.” Az a valaki, aki közbenjárójuk volt, aki meghallgatta minden könyörgésüket és bűnbánatukat, akinek a fejét szivárvány övezte – ami a kegyelem és szeretet jelképe –, nemsokára befejezi szolgálatát a mennyei szentélyben. A kegyelem és az irgalom leszállnak a trónról és helyüket az igazság foglalja el. Ő, akit népe annyira várt, elfoglalja jogos szerepét – a Legfelsőbb bíró szerepét. „az Atya… az ítéletet egészen a Fiúnak adta;  És hatalmat adott néki az ítélettételre is, mivelhogy embernek fia…” Ő volt az, akiről Péter azt mondta, hogy „ítélni fog eleveneket és holtakat.” Mert „rendelt egy napot, amelyen megítéli majd a föld kerekségét igazságban egy férfiú által, kit arra rendelt.” (Review and Herald, 1889. január 1.)

A közös ima javasolt formája

Dicsőítés
·          Urunk, köszönjük, hogy kinyilatkoztattad nekünk második eljöveteled jeleit.
·          Dicsőítünk téged azért, hogy Jézus visszajön, hogy örökre hazavigyen bennünket.
Bűnvallás és a bűn feletti győzelem kérése
·          Urunk, kérünk, mutass rá, hogy mely bűnöket kell nyilvánosan megvallanunk és melyeket személyesen! Győzelmet kérünk ezek fölött a bűnök fölött!
·          Bocsáss meg, kérünk, hogy annyira elkényelmesedtünk ebben a világban és elmulasztottuk észrevenni visszajöveteled jeleit!
·          Köszönjük, hogy megbocsátasz nekünk 1Jn 1:9 szerint)
Könyörgés és közbenjárás
·          Urunk, imádkozunk a körülöttünk élő emberekért, akik nem vesznek tudomást második eljöveteledről. Kérünk, ébreszd fel lelküket!
·          Kérünk, mutass rá azokra a dolgokra életünkben, amelyeket nem rendeltünk alá neked. Neked adjuk ezeket, és megkérünk, hogy újítsd meg a szívünket!
·          Kérünk, folytasd jellemünk csiszolását, és készíts fel bennünket a te eljöveteledre!
·          Urunk, vond magadhoz közelebb azokat az embereket, akik félnek eljöveteledtől. Add, hogy alárendeljék életüket neked!
·          Kérünk, használj fel bennünket arra, hogy elmondjuk az evangélium jó hírét másoknak is!
·          Mutasd meg, hogyan gondoskodhatunk a menekültek gyakorlati és lelki szükségleteiről! Add, hogy egyházunkat arról ismerjék, hogy szeretnünk minden embert, függetlenül attól, hogy honnan származnak!
·          Különösen azokért a menekültekért imádkozunk, akik olyan országokból érkeztek, amelyek zárva vannak az evangélium előtt. Ahogy szükségleteikről gondoskodunk, és őket hozzád vezetjük, kérünk, nyiss lehetőséget arra, hogy visszatérjenek országaikba, hogy megosszák a te szeretetedet másokkal is.
·          Atyánk, kérünk, add, hogy érezzük, mennyire sürgős az, hogy érted szolgáljunk! Add, hogy nap mint nap abban a reménységben éljünk, hogy Jézus nemsokára jön, hogy mindent rendbe tegyen!
·          Urunk, kérünk, hogy áldd meg a hetednapi adventista oktatókat szerte a világon! Erősítsd meg a tanárokat, a szülőket, asz ifjúságvezetőket, a szombatiskola tanítókat, akik a fiatalok generációját felkészítik a te szolgálatodra.
·          Kérünk, áldd meg a Fogyatékkal Élők Szolgálatát! Adj együttérzést, amikor azok szükségleteinek kielégítésén dolgozunk, akik siketek, vakok vagy fizikai illetve lelki területen sérültek.
·          Urunk, imádkozunk azért a hét (vagy több) személyért, akik a személyes imalistáinkon szerepelnek. Add, hogy meglássák szükségleteiket és kinyissák szívüket a Szentlélek előtt!
·          Imádkozunk a jelenlevők személyes szükségleteiért is.
Hálaadás                                                                 
·          Urunk, köszönjük ezt az ígéretedet: „aki elkezdte bennetek a jó munkát, elvégzi a Krisztus Jézus napjára. (Fil 1:6)
·          Urunk, köszönjük, hogy minden településen vannak olyan emberek, akik vágyakozva tekintenek fel az égre.
·          Köszönjük, hogy munkálkodsz azoknak az embereknek a szívében, akikért imádkozunk.

Javasolt énekek: Ó, Jézus a szívem úgy vár! (HÉ 136); Néped oly várva vár (HÉ 137); Mondd miért szunnyadsz (HÉ 138); Ó! Jöjj, ó, jöjj, Immánuel (HÉ 139); Úgy várjuk visszajöttödet (HÉ 140; Élj bennem drága Jézus (HÉ 212); Én Jézusom téged (HÉ 213); Ne én, de Krisztus (HÉ 215); Egy drága forrást ismerek (HÉ 132); Megváltva (karének); Tudom és érzem (HÉ 187)  

2018. január 18., csütörtök

10 napos imaközösség - 9. nap - CSÜTÖRTÖK

A teljes anyagot itt lehet letölteni: http://adventista.hu/esemeny/tiz-napos-imakozosseg/
A napi anyagok pedig itt lehet olvasni: 
http://40reggeljezussal.blogspot.hu/

9. nap – A TÖMJÉNEZŐ

„Ezért üdvözíteni tudja örökre azokat, akik általa járulnak Istenhez, hiszen ő mindenkor él, hogy esedezzék értük” (Zsid 7:25)
A tömjénező és a tömjén Krisztus érettünk való közbenjárását jelképezi

Közbenjáróként elvégzi maga választotta munkáját, és a tömjénezőt makulátlan érdemeivel, népének imáival, bűnvallomásával és hálaadásával Isten elé tartja. Mindez Krisztus igazságának jóillatával száll fel Istenhez. Isten elfogadja az áldozatot, és bocsánatával elfedez minden vétket. (Krisztus példázatai. Budapest, 1999, Advent Kiadó, 104. oldal)
Krisztus, a mi közbenjárónk az Atya jobbján, mindig szem előtt tart bennünket, mert ugyanolyan szükséges, hogy megtartson minket az Ő közbenjárása által, mint az hogy megváltson bennünket az Ő vérével (Our High Calling, 50. oldal)
Hálás vagyok azért, hogy bízhatunk Istenben. Istent dicsőítjük meg akkor, amikor bizalmunkat belé vetjük és minden terhünket hozzá visszük… Jehova Isten nem tartotta teljesnek a megváltás elvét amíg kizárólag az ő szeretete nyilvánult meg benne. Olyan szószólót nevezett ki oltárához, aki magára vette természetünket. Közbenjáróként az a feladata, hogy bennünket Isten előtt úgy mutasson be, mint fiait és lányait. Krisztus közbenjár azokért, akik befogadták őt. Nekik erőt ad – saját érdemeire való tekintettel – hogy a királyi család tagjai legyünk, a mennyei Király gyermekei. Az Atya Fiai iránti szeretetét fejezi ki – aki az Ő életével kifizette értünk a váltságdíjat – amikor Krisztus barátait az Ő barátaiként köszöntheti. Isten elégedett az engeszteléssel. Megdicsőül Fia testetöltésében, életében, halálában és közbenjárásában…
Micsoda leereszkedés! Micsoda előjog! Jézus a kapocs Isten és az ember között… Amikor Krisztus érdemei által közeledünk Istenhez, az Ő papi ruháját öltjük magunkra. Magához közel von bennünket, és körül ölel emberi karjával, miközben isteni karjával megragadja az Örökkévaló trónját. Érdemeit édes illatú tömjénként teszi a tömjénezőbe és a mi kezünkbe, hogy bátorítson könyörgéseinkben. Megígéri, hogy meghallgatja és válaszol imáinkra. Igen, Jézus az ima közvetítő eszköze lett az ember és Isten között. És az áldások közvetítő eszköze is Isten és az ember között. Ő az összekötő kapocs az emberi és az isteni között. (In Heavenly Places, 77. oldal)
Jézus közbenjár értünk, a Lélek pedig dolgozik a szívünkben, ahonnan imát, bűnbánatot, dicsőítést és hálaadást hoz elő. A háládatosság, amely az ember ajkakról származik, annak az eredménye, hogy a Szentlélek megpengeti a lélek húrjait és szent zenét csal elő.
Krisztus népének az imája, dicsőítése és bűnbánata áldozatként száll fel a mennyei szentélybe, de nem makulátlan tisztaságban. A romlott emberi csatornákon áthaladva annyira beszennyeződnek, hogy ha Főpapunk nem tisztítaná meg, nem lennének elfogadhatóak Istennél. Jézus a tömjénezőbe gyűjti népe imáit, dicsőítését és áldozatait, és hozzá teszi makulátlan igazságának érdemeit. Így Krisztus engesztelésének tömjénjével illatosítva teljesen és egészében elfogadhatóak, amint felszállnak Istenhez és onnan kegyelmes válaszok érkeznek. (The Youth’s Instructor, 1903. április 16.)
Isten gondoskodásai és adományai nem ismernek határt. Maga a kegyelem trónja a legnagyobb vonzerő, mert az ül benne, aki megengedi, hogy Atyánknak nevezzük. Ámde Isten nem tartotta teljesnek a megváltás elvét amíg kizárólag az ő szeretete nyilvánult meg benne. Olyan szószólót nevezett ki oltárához, aki magára vette természetünket. (Testimonies for the Church, 6. kötet, 363. oldal)
Mert nem olyan főpapunk van, aki ne tudna megindulni erőtlenségeinken, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan kísértést szenvedett mindenben, kivéve a bűnt. Járuljunk tehát bizalommal a kegyelem trónusához, hogy irgalmat nyerjünk, és kegyelmet találjunk, amikor segítségre van szükségünk. (Zsid 4:15-16)
Amint Krisztus közbenjár értünk, az Atya megnyitja előttünk kegyelmének összes kincsét, hogy vegyük birtokba, örvendezzünk neki, és közöljük másokkal is. Kérjetek az én nevemben, mondja Krisztus. „Nem mondom, hogy kérlelem értetek az Atyát, mert ő maga szeret titeket, mivel szerettek engem. Hivatkozzatok rám. Ez majd hatékonnyá teszi imáitokat, az Atya pedig nektek adja kegyelmének gazdagságát. Azért hát kérjetek és megkapjátok, hogy a ti örömötök teljes legyen.” Jn 16:24. (Testimonies for the Church, 6. kötet, 364.)

A közös ima javasolt formája

Dicsőítés
·          Urunk, dicsőítünk téged azért, hogy Jézus a mi közbenjárónk.
·          Köszönjük azt, hogy ha Jézus érdemei által jövünk hozzád, az ő papi ruháiba öltözünk fel.
Bűnvallás és a bűn feletti győzelem kérése
·          Atyánk, kérünk, mutass rá azokra a bűnökre, amelyeket személyesen kell megvallanunk. Győzelmet kérünk ezek fölött a bűnök fölött.
·          Kérünk, bocsáss meg, ha nem értékeltük megfelelően Jézus közbenjárói szolgálatát! Add, hogy az Ő kegyelmére támaszkodjunk!
·          Köszönjük, hogy 1Jn 1:9 szerint megbocsátasz nekünk.
Könyörgés és közbenjárás
·          Urunk, segíts megértenünk és értékelnünk Jézus értünk végzett közbenjárói szolgálatát!
·          Urunk, adj felelőségérzetet, hogy imában másokért közbenjárjunk! Mutasd meg mindannyiunknak, hogy kiért imádkozzunk!
·          Imádkozunk a szülőkért, akik közbenjárnak gyermekeikért, akik nem szeretnek téged. Azért imádkozunk, hogy kitartsanak az imában és ne adják fel.
·          Imádkozunk azokért, akik reményteleségben vannak. Add, hogy megtanulják Jézusra vetni a terhüket!
·          Urunk, imádkozunk azokért, akik már nem járnak gyülekezetbe. Segíts, hogy a te szereteteddel fogadjuk őket, amikor visszatérnek!
·          Kérünk, áldd meg minden gyülekezet missziós szolgálatait, mint a Nők Szolgálata, Férfiak Szolgálata, Szombatiskola és Személyes Missziószolgálatok, Cserkészek, Fürkészek, Adventista Közösségi Szolgálat. Mutasd meg, hogyan lehetünk a te kezed és lábad mások számára!
·          Urunk, add, hogy az igazi istenfélelem hatalmas megújulása söpörjön végig egyházadon az utolsó napokban. Segíts, hogy kiálljunk az igazság mellett, szakadjon bár az ég!
·          Kérünk, áldd meg a Hetednapi Adventista Egyház médiamisszióját! Add, hogy kiválóságra törekedjünk, amint megcélozzuk a 21. század emberét az örökkévaló evangéliummal!
·          Urunk, ajándékozz meg a csodálat és hála lelkületével, ahogy az általad teremtett világot szemléljük. Adjad, hogy hűségesen ragaszkodjunk a teremtés bibliai tanításához, és tanítani tudjuk fiataljainkat, hogy észrevegyék hatalmadat és szeretetedet a természetben.
·          Taníts meg követnünk Krisztus önzetlen példáját abban, ahogy a környezetünkben élő rászorulók napi szükségleteiről gondoskodunk. Szerelj fel bennünket arra, hogy egészségügyi misszionáriusok, közösségi önkéntesek és barátok lehessünk a szükségben lévők számára!
·          Urunk, imádkozunk azért a hét (vagy több) személyért, akik a személyes imalistáinkon szerepelnek. Add, hogy megnyissák szívüket a Szentlélek előtt.
·          Imádkozunk a jelenlevők személyes szükségleteiért is.
Hálaadás                                                                 
·          Atyánk, köszönjük azt, hogy Jézus közbenjárásának következtében reménységünk és jövőnk lehet.
·          Köszönjük, hogy a „Lélek esedezik értünk kimondhatatlan fohászkodásokkal” (Róm 8:26).
·          Köszönjük azt, hogy Jézus „üdvözíteni tudja örökre azokat, akik általa járulnak Istenhez, hiszen ő mindenkor él, hogy esedezzék értük” (Zsid 7:25)

Javasolt énekek: Ó, mily hű barátunk Jézus (HÉ 300); Egy drága forrást ismerek (HÉ 132); Szeret az Isten (HÉ 62); Az áldott égi szó vezet (HÉ 217); A sziklára bátran építünk (HÉ 257); Adjátok a szent Bibliát (HÉ 403); Tied lenni taníts engemet (HÉ 442); Szent Bibliámat szeretem (HÉ 73)

From: Hegyes-Horváth Géza [mailto:hegyesgeza@gmail.com]
Sent: Wednesday, January 17, 2018 8:48 AM
Subject: 10 napos imaközösség - 8. nap - SZERDA

Kedves Testvérek!
Küldöm a mai anyagot is, azoknak, aki estére használni szeretnék.
Múlt héten, szerdán  kezdődött el a 10 napos imaközösség. Sok gyülekezetben és csoportban gyűltek össze testvérek imádkozni. Biztosan olyanok is vannak, akinek erre nem volt lehetőségük, ezért naponta el fogom küldeni az imaanyagokat. Sok áldásban fog részesülni az is, aki elolvassa és magában imádkozik ezekért az imacélokért!

A teljes anyagot itt lehet letölteni: http://adventista.hu/esemeny/tiz-napos-imakozosseg/
A napi anyagok pedig itt lehet olvasni: 
http://40reggeljezussal.blogspot.hu/

8. nap – AZ URIM ÉS TUMMIM

„Jól vigyázzatok tehát, hogyan éltek; ne esztelenül, hanem bölcsen, kihasználva az alkalmas időt, mert az idők gonoszak. Éppen azért: ne legyetek meggondolatlanok, hanem értsétek meg, mi az Úr akarata.” (Ef 5:15-17)

Az Urimot és Tummimot a főpap a vállain viselte, és ezzel adta tudtára Isten népével kapcsolatos akaratát. Lényeges megértenünk Krisztus munkáját és az Ő akaratát életünkkel kapcsolatosan.

Minden egyes ember üdvözülhet, illetve elveszhet. Mindenkinek az ügye függőben van Isten ítélőszéke előtt. Mindenkinek szemtől szemben kell a nagy Bíróval találkoznia. Milyen fontos tehát, hogy mindenki sokat elmélkedjen ezeken az ünnepélyes jeleneteken: az ítélők leülnek, a könyvek megnyílnak, és a napoknak végén Dániellel együtt minden egyes ember felkel sorsára. (Evangelism, 222. oldal)
Az élet kisebb és nagyobb dolgaiban az első kérdés ez legyen: Mi Isten akarata? „többet ér az engedelmesség az áldozatnál, és a szófogadás a kosok kövérjénél.” Krisztus felszólítja gyermekeit, hogy szabaduljanak meg minden önzéstől, minden kapzsiságtól és minden tisztátalanságtól. „Jöjjetek énhozzám” – mondja, „és én nyugalmat adok nektek.” Vessétek alá magatokat az én képzésemnek. Vessétek alá akaratotokat az én akaratomnak, utaitokat az én utaimnak. Életetek váljon eggyé az én életemmel. Így olyan kincset szereztek, amely megmarad az örökkévalóságra. (Signs of the Times, 1902. február 19.)
Mi Isten akarata? Mit tehetek, hogy megdicsőítsem Istent? Elköteleztem magam arra, hogy osztatlan ragaszkodással szolgálom Megváltómat. Mindent szemétnek ítélek azért, hogy megnyerjem Krisztust. A menny, az örök élet mindent megérnek nekem, és Krisztus meghalt azért, hogy az enyém legyen a dicsőség örök ajándéka… (That I May Know Him, 203. oldal)
Férfias dolog minden erőfeszítés a rossz szokásokkal való szakításra. Isten akarata, hogy eltökélt erőfeszítéssel eljussunk a tiszta élet méltóságára; az Istentől kapott képességek gyakorlásával lelki és erkölcsi erőt nyerünk. A mennyei angyalok örülnek akkor, amikor a fiatalok határozott győzelmet aratnak Jézus Krisztus nevében. (The Youth’s Instructor, 1896. november 12.)
„Mert ez az Isten akarata, a ti szentté lételetek” (1Thess. 4:3) – írja Pál apostol. Isten mindazzal, amit gyermekeiért tesz, a gyülekezet megszentelődését célozza. Örök időktől fogva kiválasztotta őket, hogy szentek legyenek. Fiát odaadta érettük a halálba, hogy megszentelődjenek az igazság iránti engedelmességük által, és megszabaduljanak minden kicsinyességtől. Személyes munkát követel tőlük. Személyes odaadást. Istent hitvallói csak úgy tisztelhetik, ha igyekeznek képére áthasonulni, ha engedelmeskednek vezetésének. Akkor hirdethetik, mint az Üdvözítő tanúbizonyságai, hogy mit művelt éttük az isteni kegyelem. (Az apostolok története. Budapest, 1978, Advent Kiadó, 383. oldal)
„Mert ez az Isten akarata”, veletek, „a ti szentté lételetek.” (1Thess. 4:3) Vajon ez a ti óhajotok is? Ha bűneitek, mint magas hegyek állják el utatokat, de megvalljátok azokat, ha megalázkodtok és bíztok a megfeszített és feltámadott Üdvözítő érdemeiben, akkor megbocsát nektek, és megtisztít minden igazságtalanságtól. Isten teljes engedelmességet, alkalmazkodást követel tőletek törvénye iránt. Törvénye visszhangja szavának, amely így kiált felétek: Legyetek szentek, mindig szentebbek! Kérjétek Krisztus kegyelmének teljességét. Teljen meg szívetek forró vággyal szentsége, igazsága után, amelyről igéje kijelenti: „És lesz az igazság műve békesség, és az igazság gyümölcse nyugalom és biztonság mindörökké.” (Az apostolok története, 388. oldal)
Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre. (2Kor 5:17)
Sok gondoskodás történt abból a célból, hogy Isten népe elérje a jellem tökéletességét. Az apostol azt mondja, hogy „Az az Isten akarata, hogy megszentelődjetek.” Mindenki merítsen a maga számára az erkölcsi és értelmi erő kimeríthetetlen forrásából, hogy az igazság cselekedeteit cselekedje. A Golgota keresztje által minden adottság rendelkezésre áll, amely által az ember egységben lehet embertársával és összhangban Krisztussal az Istenben. Az Atya azt mondja, hogy Ő annyira szereti azokat, akik hisznek abban, hogy Krisztus meghalt érettük, mint ahogyan az Ő egyszülött Fiát szereti. A Golgota keresztje biztosíték, hogy mi teljesek lehetünk Őbenne. „Isten úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” Krisztusban kiválóság, értelmi nagyság és erkölcsi erő van. (Review and Herald, 1897. november 30.)
Isten most felszólít, hogy fél kézzel ragadjátok meg hatalmas karját, s a másikkal, a szeretettel, nyúljatok a pusztulásba rohanó emberek után. Krisztus az út, az igazság és az élet. Kövessétek Őt! Ne a test szerint járjatok, hanem a lélek szerint! Tegyetek úgy, amint ő tett! Isten akarata ugyanis az, hogy szentté legyetek. Az a kötelességetek, hogy végrehajtsátok annak akaratát, aki az ő dicsőségére tartja fenn életeteket. Ha csak magatokért serénykedtek, mit sem használ nektek. Ha viszont másokért fáradoztok, ha kevesebbet gondoltok magatokra, s ha buzgóbban Istennek szenteltek mindent, az majd elfogadható lesz előtte, és gazdag áldásával jutalmaz meg érte. (Testimonies for the Church, 2. kötet, 170. oldal)

A közös ima javasolt formája

Dicsőítés
·          Urunk dicsőítünk téged azért, aki vagy – Vezetőnk és Barátunk.
·          Köszönjük, hogy a Biblia nagyon világossá teszi akaratodat.
·          Dicsőítünk azért, hogy elküldted Jézust, aki kinyilatkoztatta a te akaratodat nekünk.
Bűnvallás és a bűn feletti győzelem kérése
·          Atyánk, kérünk, mutasd meg nekünk, hogy mely bűnöket kell személyesen megvallanunk. Győzelmet kérünk ezek fölött a bűnök fölött.
·          Kérünk, bocsásd meg azokat az eseteket, amikor nem akartuk követni a te akaratodat, amelyet a te Igédben találhatunk meg.
·          Köszönjük, hogy megbocsátasz nekünk 1Jn 1:9 szerint.
Könyörgés és közbenjárás
·          Urunk, segíts emlékeznünk Jer 29:11 ígéretére: „Mert csak én tudom, mi a tervem veletek - így szól az Úr -: békességet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövőt adok nektek.
·          Adj nekünk olyan szívet, amely nem a saját akaratának, hanem a te akaratodnak teljesítésében leli örömét!
·          Add, hogy mindannyian kövessük Jézus példáját, aki nem azért jött, hogy saját akaratát teljesítse, hanem az Atya akaratát (Jn 6:38).
·          Urunk, adj bölcsességet, amikor a te akaratodat keressük konkrét helyzetekben. Adjad, hogy téged keressünk és engedelmeskedjünk a te Szavadnak!
·          Imádkozunk fiataljainkért, hogy megértsék akaratodat párválasztásukban.
·          Kérünk, vezesd és mutasd meg a te akaratodat azoknak, akiket az egyház vezetésére hívtál el! 
·          Imádkozunk bibliatanulmányaink, brosúráink és könyveink szélesebb körben való terjesztéséért, mint például a Jézushoz vezető út című könyv. Adjad, hogy ezek az eszközök elhintsék az igazság magvait az emberek szívében, és elvezessék őket a Szentírás tanulmányozására!
·          Add, hogy a gyülekezeti tagok, lelkészek szerte a világon naponta táplálkozzanak a te Igédből! Adjad, hogy naponta keressünk téged személyes imában! Emlékeztess bennünket arra, hogy nélküled semmit sem tehetünk! 
·          Urunk, tégy készségessé, hogy kövessünk téged életünk minden részletében. Amikor hitben meg kell tennünk az engedelmesség következő lépését, mutasd meg nekünk, hogy mi az.
·          Kérünk, növeld a szombatiskolai látogatottságot szerte a világon. Vezess el gyülekezeti tagokat és vendégeket egy életet megváltoztató közösségre, misszióra, bibliatanulmányozásra és bizonyságtevésre!
·          Urunk, imádkozunk azért a hét (vagy több) személyért, akik a személyes imalistáinkon szerepelnek. A te Szentlelked mutassa meg nekik a te akaratodat!
·          Imádkozunk a jelenlevők személyes szükségleteiért is.
Hálaadás                                                                 
·          Urunk, köszönjük, hogy kész vagy kinyilatkoztatni akaratodat számunkra.
·          Köszönjük Péld 3:5-6 ígéretét: „Bízzál az Úrban teljes szívből, és ne a magad eszére támaszkodj! Minden utadon gondolj rá, és ő egyengetni fogja ösvényeidet.”
·          Köszönjük, hogy Jézus az Út, az Igazság és az Élet (Jn 14:6).

Javasolt énekek: Átadom ma életemet; Én életemnek Istene (HÉ 40); Nyisd meg a szemem; Csak téged dicsér mindenkor (HÉ 45); Tégy foglyoddá Uram (HÉ 192); Ne én, csak Krisztus (HÉ 215); Nagy kegyelmed árad (HÉ 57); Szent Bibliámat szeretem (HÉ 73); Jó pásztorom nékem (karének)

2018. január 17., szerda

10 napos imaközösség - 8. nap - SZERDA