2017. december 17., vasárnap

Ez lehet a TE REFORMÁCIÓD - 40 Reggel Jézussal - 36. nap - december 18 - HÉTFŐ

Itt találod a korábbi felolvasásokat: http://40reggeljezussal.blogspot.com/

36. nap

A rostálás okai

Ma új nap van. Milyen jó Isten jelenlétében kezdeni a napot! Isten adjon bölcsességet, hogy Jézus és az Ő igazsága mellett dönthess, és hogy a mai nap forgatagában győzhess. Kérlek,  olvasd  el  a  következő  igeszakaszt: „Simon, Simon, íme, a Sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát, de én könyörögtem érted, hogy el ne fogyatkozzék a hited: azért, ha majd megtérsz, erősítsd atyádfiait” (Lk  22:31-32).  Jézus figyelmeztette Pétert a rá váró nagy próbára, de biztosította, hogy imádkozni fog érte. 
Ez a biztatás nekünk is szól. A rostálás idején Jézus velünk van, nem hagy magunkra. A rostálás már megkezdődött, sőt egyre erőteljesebbé válik:
 
„Egy  nagy  rostálás  következik.  A  polyvát  időben  külön  kell  választani  a  búzától. Sokakban a szeretet azért hűl ki, mert túl sok a konkoly. Most van az ideje annak, hogy az igazi hívő megerősödjön.” (46. levél, 1887.)

„Dátán  és  Abirám  lázadásának  esete  megismétlődik,  és  ismétlődni  fog  az  idők végezetéig. Ki fog az Úr oldalára állni? Ki enged az ámításnak, és a maga során ki  válik ámítóvá?” (15. levél, 1892.)

„Az  Úr  hamarosan  eljön.  Minden  gyülekezetben  végbe  kell  mennie  egy  tisztulási, vizsgálati folyamatnak, mivel sorainkban vannak hitetlenek, akik nem szeretik az igazságot, és nem szereznek tisztességet Istennek.” (Review and Herald, 1895. március 19.)

„A próbák idejét éljük, amikor ki fog hullni, aminek ki kell hullani. Az Úr nem fog megbocsátani azoknak, akik ismerik az igazságot, de nem engedelmeskednek parancsolatainak, szavaik és tetteik által.” (Testimony Treasures, 2. köt., 547–548. old.)

Melyek lesznek a rostálás okai?
Minden okkal történik. Ellen G. White írásai segítenek jobban megértenünk ezt a kérdéskört. Ennek érdekében felsorolunk néhány okot:
1. Az üldözés az egyházon kívüli ellenségtől fog érkezni
„Az Isten szavának becsületes követői lázadóknak fognak minősülni. Szülők, akiket Sátán elvakított, durvák és kemények lesznek hívő gyermekükhöz. A gazda és a gazdasszony sanyargatja az Isten parancsolatait megtartó szolgát. »A szeretet meghidegül!« Gyermekek elvesztik örökségüket és otthonukat. Szó szerint fognak teljesedni Pál szavai: »Mindazok is, akik kegyesen akarnak élni Krisztus Jézusban, üldöztetni fognak« (2Tim 3:12). Az igazság egyes követőit, akik nem hajlandók megünnepelni a vasárnapot, börtönbe vetik, másokat elűznek hazájukból, egyesek pedig rabszolgasorsra jutnak. […] Amikor közeledik a vihar, sokan, akik hitet tettek a harmadik angyal üzenete mellett, de az igazságnak való engedelmesség híján nem szentelődtek meg, elhagyják helyüket, és az ellenség soraiba lépnek. Mivel egyesülnek a világgal, és azonosulnak szellemével, szinte egészen magukévá teszik a világ szemléletét. És amikor a próba jön, csak a könnyű és népszerű utat tudják választani.” (A nagy küzdelem, 608. old.)

„A jólét gyarapítja azon emberek számát, akik vallásosnak vallják magukat. Az üldözés azonban eltávolítja őket a gyülekezetből.” (Szemelvények, 3. köt., 257. old.)

„Minthogy üldözés nem folyik ellenünk, sorainkba sodródtak olyanok, akik látszólag keresztényi életmódot folyatnak, de akik, ha üldözés indulna meg ellenünk, azonnal távoznának.” (Evangelizálás, 360. old.)

Sajnos egyesek csak azért szolgálják az Urat, hogy nyugalmuk, kényelmük legyen és áldásokban részesüljenek. Amikor a végső válság eljön a földre, mindannyian dönteni fognak az igazság mellett vagy ellen, s akkor sajnos sokan távoznak sorainkból. Ne feledd, hogy ma, a következő szombat megérkezése előtt sokan, akik Isten népéhez tartozónak vallják magukat, el kell dönteniük, hogy dolgozni fognak-e vagy sem, hogy tanulmányoznak vagy inkább vizsgára jelentkeznek ezen a szent napon, hogy munkahelyük megtartásáért megvesztegetnek valakit, vagy tovább folytatják azt a tevékenységet, amiből élnek; dönteniük kell, hogy talán paráznaságra adják a testüket, hogy megtarthassák a munkahelyüket, vagy hogy szerződést köthessenek, esetleg kicsikarjanak egy fizetésemelést. Sokan szenvednek éppen most amiatt, mert szilárdan kiállnak az igazságért. Ami azonban ránk vár, az sokkal nehezebb lesz.
Éppen ezért, ma kell eldöntenünk, hogy Isten akaratának teszünk eleget, és megfogadjuk, hogy igényeljük a Szentlélek erejét.
„Isten népe hamarosan próbára lesz téve rettenetes próbák által, és sokan azok közül, akik ma őszinte és valódi hívőnek tűnnek, közönséges, értéktelen fémnek bizonyulnak. Ahelyett, hogy megerősödnének a fenyegetések és a visszaélések láttán, gyáván az ellenséghez csatlakoznak.” (Testimony Treasures, 2. köt., 31. old.)

2. Ellenszegülés a hű és igaz Tanú közvetlen bizonysága ellen
„Megkérdeztem, hogy mi az általam látott rostálás jelentése, és megmutatták, hogy  az az egyenes üzenet váltotta ki, amit a Hű Tanúbizonyság tett  Laodiceára vonatkozóan. Ez fog hatni a befogadó ember szívére, ennek következtében  képes  lesz  magasba  emelni  a  zászlót  és  kertelés  nélkül  hirdetni  az  igazságot. Egyesek nem fogják eltűrni ezt az egyenes üzenetet. Ellenállnak, és ez az,  ami megrázza Isten népét. Láttam, hogy a Tanú üzenetének még a felére sem  figyeltek. Az ünnepélyes üzenetet, amelytől az egyház sorsa függ, nem értékelik kellő módon, vagy talán teljesen figyelmen kívül hagyják. Ennek az üzenetnek mély megtérést kell eredményeznie, és mindazok, akik elfogadják és neki alávetik magukat, megtisztulnak.” (Korai írások, 270. old.) 

A  Jel  3:14-21  verseiben  találhatóak  azok  a  határozott  figyelmeztetések,  melyeket Jézus a laodiceai gyülekezethez intézett. A tanács tisztán érhető:
„A Laodiceához intézett üzenet arra a népre vonatkozik, amely vallja, hogy hisz a jelenvaló igazságban. E népet zömmel lágymeleg egyének alkotják, akiknek van egy nevük, ám nincs bennük buzgóság. […] Vallják, hogy szeretik az igazságot, ám hiányosságaik vannak az odaszentelődés és a keresztény buzgóság tekintetében. Nincs bátorságuk teljes mértékben hátat fordítani az igazságnak, nem akarnak a hitetlenek sorsára jutni, ám nem is képesek meghalni az énnek, és követni hitünk alapelveit. A laodiceaiak számára az egyetlen reménység az, hogy ismerjék fel azt az állapotot, mellyel megállnak Isten előtt, s ismerjék be hiányosságaikat.

Ők azok, akik sem hidegek, sem forrók. Semleges álláspontot foglalnak el, s közben azzal kérkednek, hogy mindenük megvan. A Hű Tanú gyűlöli a lágymelegséget. Utálattal tekint ezen személyek közönyére. Ezt mondja: »Vajha hideg lennél vagy hév!« A langyos vízhez hasonlóan arra ingerlik az Urat, hogy kivesse őket a szájából. Ezek az emberek nem teljesen közömbösek, és nem is megátalkodottan önző személyek. Nem is szentelik oda teljesen magukat Isten ügyére, nem azonosulnak teljes mértékben az Ő érdekeivel, inkább távol maradnak, s készek otthagyni a helyüket, amikor személyes és világi érdekeik úgy kívánják. Szívükből hiányzik a kegyelem belső munkája. Róluk mondja az Ige: »Mivel ezt mondod: Gazdag vagyok és meggazdagodtam és semmire nincs szükségem; és nem tudod, hogy te vagy a nyomorult és a nyavalyás és szegény és vak és mezítelen…«” (Szemelvények, 3. köt., 253–254. old.)

„A Laodiceához intézett üzenet azokra az adventistákra vonatkozik, akik sok világossággal rendelkeznek, mégsem járnak világosságban. Akik bizonyságot tettek hitükről, s mégsem felelnek meg az Úr elvárásainak, ezért ha nem térnek meg, Isten kiveti őket.” (Szemelvények, 2. köt., 75. old.)

Lágymeleg vagy? Lehetsz akár forró is. Az Úr kivethet a szájából, de nem kell így történnie. Szegény vagy? Megkaphatod a hit és a szeretet aranyát. Vak vagy? Láthatsz a Szentlélek által. Mezítelen vagy? Krisztus igazságába öltözhetsz. Megengeded, hogy Jézus megérintse a szíved? Engedd, hogy lakozzon a szívedben. Add át magad teljesen Neki már ebben a pillanatban, s újítsd meg ezt a döntésedet minden reggel. Hallgasd meg a felhívást: „Akiket én szeretek, megfeddem és megfenyítem: légy buzgóságos azért, és térj meg” (Jel 3:19).

3. A mai egyháztagok hamis tanai

„Az ellenség hamis tanokat szeretne behozni, például azt, hogy a szentély nem is létezik. Ez éppen az a hittétel, amely miatt sokan eltávolodnak a hittől.” (Evangelizálás, 224. old.)

„Az úgynevezett tudományt és a vallást szembeállítják egymással, mert véges emberek nem tudják felfogni Isten hatalmát és nagyságát. A Szentírás szavait tárták elém: »Sőt ti magatok közül is támadnak férfiak, kik fonák dolgokat beszélnek, hogy a tanítványokat magok után vonják.« Ez bizonyára meg fog mutatkozni Isten népe között.” (Evangelizálás, 524. old.)

„Mivel nem fogadták be az igazság szeretetét, hallgatni fognak az ellenség félrevezetésére. Elpártolnak a hittől, s megtévesztő szellemekre és ördögi tanításra figyelnek.” (Bizonyságtételek, 6. köt., 401. old.)

„A világot elárasztják az ámító csalások. Aki elfogadja ezeket a csalásokat, az más emberek elméjére is befolyással lesz, hogy felcseréljék Isten igazságának értékes bizonyítékait a hazugsággal. Ezeket az embereket bukott angyalok csapják be, miközben nekik hűséges védelmezőknek kellett volna maradniuk, lelkek fölött kellett volna őrködniük, és számot kellett volna adniuk. Letették a fegyvert, hogy ámító lelkeket kövessenek. Elferdítik Isten tanácsait, félreteszik figyelmeztetéseit és feddéseit, s nyilvánvalóan Sátán oldalára állnak.” (The Upward Look, 315. old.)

Akkor így szól majd az ellenség:

„»Ott lesznek a helyszínen ügynökeim, emberek, akik igazsággal kevert hamis tanokat hirdetnek, hogy lelkeket megtévesszenek. Lesznek jelen hitetlenek is, akik kételyeiket fejezik ki az Úr intő üzeneteivel szemben, melyeket egyházának küld. Ha az emberek olvasnák és elhinnék ezeket az intelmeket, akkor nem volna esélyünk legyőzni őket. Ám ha elterelhetjük figyelmüket ezekről az intelmektől, akkor tudatlanok maradnak hatalmunk és fortélyunk felől, s végül is a magunk oldalára állíthatjuk őket.« Ám Isten nem engedi, hogy szavát büntetlenül mellőzzék. Ha lelkeket csak kis időre is megtéveszthetünk, Isten elvonja irgalmát, s átengedi őket a mi uralmunknak.” (Bizonyságtételek a lelkészeknek, 475. old.)

Mit látunk jelenleg magunk körül? Embereket, akik különbnél különb elméletekkel érkeznek. Az egyház egységes a Szentlélek, az istenség harmadik Személyéről való meggyőződés tekintetében. Ezek az emberek azonban nem egységesek abban, amit hisznek, de abban sem, amit nem hisznek. Nem hiszik üzenetünket úgy, ahogy prédikáljuk és hisszük a Hetednapi Adventista Egyházban. Kételyt, széthúzást és a jelenvaló igazsággal szembeni bizalmatlanságot szórnak, s az igazságot összekeverik a hamissággal. Nagy buzgalommal védik álláspontjukat, mert bizalmunkba akarnak férkőzni, s így akarják bevezetni tévtanaikat. Jól látható a prófétikus üzenet ilyen téren való beigazolódása napjainkban. Eme üzenet szerint a búza szilárd marad, a tévtanok konkolya pedig ki lesz vetve, ám magával ránt másokat is.
Van-e kétely a szívedben? Van-e benned a bizalmatlanság egyetlen nyoma is a He ted napi Adventista Egyházzal kapcsolatosan? Ma reggel kérd Istent, hogy mutassa meg az igazságot, s döntsd el, hogy szilárdan megállsz Jézus és egyháza oldalán.

4. Kritikák, vádaskodások és hazugságok

„Napjainkban  is  vannak,  sőt  lesznek  egész  családok,  akik  valamikor  az  igazságnak örvendtek, de elvesztik hitüket, barátaikra vonatkozó rágalmak és hamis hírek  következtében, akiket szerettek, s akikkel meghitten tanácskoztak. Feltárták szívüket a konkolyvetésre, a konkoly kikelt a búza között, megerősödött, végül elnyomta a  búzatermést.  A  drága  igazság  nem  hat  többé  rájuk.” (Bizonyságtételek  a  lelkészeknek, 411. old.)

5. Borzalmas elvilágiasodás, mivel képtelenek befogadni az igazság szeretetét, s nem szentelődnek meg az igazság iránti engedelmesség által

„Nincs messze az idő, amikor minden lélek próbára lesz téve. A fenevad bélyegét ránk akarják erőszakolni. Azok, akik lépésről lépésre engedtek a világi kívánságoknak és alkalmazkodtak a világi szokásokhoz, inkább engednek az erőnek, minthogy alávessék magukat a kicsúfolásnak, a sértésnek, a fenyegető bebörtönzésnek és a halálnak. Verseny van az Isten és az ember parancsolata között. Ebben az időben az egyházban az arany elválasztódik a salaktól.” (Az utolsó napok eseményei, 173. old.)

„Különösen ünnepélyesen hangzik az apostol kijelentése azokról, akik nem akarják befogadni »az igazság szeretetét«. Azokról, akik az igazság üzenetét tudatosan elvetik, ezt hirdeti: »Ezért bocsátja reájuk Isten a tévelygés erejét, hogy higgyenek a hazugságnak, hogy kárhoztassanak mindazok, akik nem hittek az igazságnak, hanem gyönyörködtek az igazságtalanságban.« Az emberek nem mellőzhetik büntetlenül a figyelmeztetéseket, melyeket Isten kegyelemből küld nekik. Akik állhatatosan elzárkóznak ezen figyelmeztetések elől, azoktól Isten elvonja Lelkét és átengedni őket a csalásnak, melyet annyira kedvelnek.” (Az apostolok története, 266. old.)

„Csak azok lesznek felvértezve az egész világot foglyul ejtő hatalmas csalással szemben, akik szorgalmasan tanulmányozták a Szentírást, és szeretik az igazságot. A Biblia bizonyságtétele nyomán felismerik az álcázott csalót. A próba senkit sem fog elkerülni. A kísértés rostája megmutatja, ki az igazi keresztény. Vajon Isten népe olyan szilárdan ragaszkodik az Igéhez, hogy érzékei nem fogják megcsalni? Fog-e ragaszkodni a Bibliához – és csakis a Bibliához – ebben a válságban?” (A nagy küzdelem, 625. old.)

„Amikor közeledik a vihar, sokan, akik hitet tettek a harmadik angyal üzenete mellett, de az igazságnak való engedelmesség híján nem szentelődtek meg, elhagyják helyüket, és az ellenség soraiba lépnek. Mivel egyesülnek a világgal, és azonosulnak szellemével, szinte egészen magukévá teszik a világ szemléletét. És amikor a próba jön, csak a könnyű és népszerű utat tudják választani.” (A nagy küzdelem, 208. old.)

Isten Igéje a következőképpen figyelmeztet: „Ne szeressétek a világot, se azokat, amik a világban vannak. Ha valaki a világot szereti, nincs meg abban az Atya szeretete” (1Jn 2:15).
Figyeld meg a figyelmeztetést az alábbi idézetben is. Amikor íródott, az emberek folyóiratokból és könyvekből olvastak regényeket. Ma a szappanoperákat nézik. Az elv azonban ugyanaz. Legyél nagyon figyelmes, hogy lelki döntést hozhass, s elszakadhass mindattól, ami által a világ betör az életünkbe és az otthonunkba.
„Azoknak, akik úgy érzik, hogy szabadon olvashatnak meséket és regényeket, a következőket mondhatom: Olyan magot vetnek, amelyet aratáskor majd nem gyűjthetnek be a hombárba. Ilyen olvasmányból nem nyerhettek lelkierőt. Sőt, inkább elvon benneteket a tiszta Ige szeretetétől. A regények és a mesék eme ügynöke által Sátán azt éri el, hogy az elmét, mely szorgosan kellene tanulmányozza Isten Igéjét, valótlan és alantas gondolatokkal tölti meg. Ezáltal ezreket foszt meg idejüktől, energiájuktól és önfegyelmüktől, melyekre szükségük lenne az élet nagy kihívásaiban.” (Tanácsok szülőknek, tanítóknak és tanulóknak, 115–116. old.)

Éppen ezért, használd ki a nap első óráit, s szentelt oda életedet és gondolataidat Istennek. Az alábbi idézetet vésd az elmédbe, s elmélkedj rajta egész nap, majd zárd a napot Istennel.
„Miközben egyre sokasodnak körülöttünk a próbák, sorainkban lesznek majd különválások és egységre törekvések is. Némelyek, akik már készek felvenni a fegyvert, a valódi veszélyek láttán tesznek majd bizonyságot arról, hogy nem a sziklára  építettek,  és  engednek  a  kísértésnek.  Akik  nagy  világosságban  és  szép  előjogokban részesültek, de semmit sem tettek azok gyümölcsöztetésére, különböző okokra  hivatkozva elhagyják  sorainkat.  S  mivel  nem  kapták  meg  az  igazság  szeretetét,  elcsábítja  őket  az  ellenség.  Engednek  a  csábító  lelkeknek  és  a  démoni  tanoknak, s eltávolodnak a hittől.” (Lift Him Up, 205. old.)

Kiegészítés
A Szentlélek munkálkodjon ma benned! Még 1, 2, 3, 4 nap van hátra… Imádkoztál már a találkozóért? Elképzelted, milyen lesz? Felejthetetlen!

Isten terve ma az életemben

A következő üzenetet kaptam Istentől a mai napra:
__________________________________________________________ ______ ________________________________________________________________________________________________________________________________ ________________________________________________________________

Mit vár el tőlem Isten:
________________________________________________________________ ___________________________________________________________________ ________________________________________________________________ ________________________________________________________________ ________________________________________________________________

Isten terve a mai napomra

Reggel: __________________________________________________________ ___________________________________________________________________ ________________________________________________________________ ________________________________________________________________

Délben: __________________________________________________________ ________________________________________________________________________________________________________________________________ ________________________________________________________________

Este: Korábban térjek nyugovóra, _____________________________________ ___________________________________________________________________ ________________________________________________________________ ________________________________________________________________

Személyek, akikért imádkozom:
1.  _____________________________
2. _____________________________
3.  _____________________________
4.  _____________________________
5.  _____________________________
6.  _____________________________
7.  _____________________________
8. _____________________________
9. _____________________________
10. ____________________________


Jegyzetek ________________________________ ________________________________ ________________________________ ________________________________ ________________________________ ________________________________ ________________________________ ________________________________ ________________________________ ________________________________ ________________________________

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése