2017. május 22., hétfő

29. nap - május 22 - HÉTFŐ


29. nap

A lelki befolyások  és az elme (1)

A vallás és az egészség
„A személyes vallás a legfontosabb. János írta Gájusnak: »Szeretett barátom, kívánom, hogy mindenben jól legyen dolgod, és légy egészséges, amint jó dolga van a lelkednek« (3Jn 2). A testi egészség nagymértékben függ a lelki egészségtől, ezért akár esztek, akár isztok, akármit cselekesztek, mindent Isten dicsőségére tegyetek. A személyes vallás a magatartásban, szavak és cselekedetek által válik láthatóvá, s olyan fejlődést eredményez, amely a tökéletesség legmagasabb fokára is eljut, és amelyet értékel az Úr: »És ti Ő benne vagytok bételjesedve« (Kol 2:10).” (117. levél, 1901.)

Az igazi vallás erőt, nyugalmat és kiegyensúlyozottságot  eredményez
„Az igazi vallás nem egy érzelem, hanem a szeretet és irgalom konkrét kifejeződése cselekedetek által. Ilyen vallásra az egészség és a boldogság érdekében van szükség, mivel behatol a lélek megszentségtelenített templomába s kiűzi onnan a bűnös elemeket. Átveszi az uralmat, megszenteli és beragyogja a szívet a feddhetetlenség Napjának fényes sugaraival. Az ég felé tárja ki a lélek ablakait, hogy beáramolhasson Isten szeretetének dicsősége. A nyugalom és az egyensúlyérzet azonnal helyet talál a lélekben. Mivel a mennyei légkör egy aktív tényező, amikor betölti az ember lelkét, testi, értelmi és erkölcsi erői gyarapodnak, s Krisztus képmása, a dicsőség reménysége rajzolódik ki bensőjében.” (Review and Herald, 1901. október 15; Jótékonyság, 42. old.)

Isten az élet és az öröm forrása
„Isten az élet, a világosság, az öröm forrása az egész világegyetem részére. Miként a fénysugarak a napból, s a vizek árjai a forrásból, úgy áradnak szét Istentől az áldások, összes teremtményeire. Mindenütt, ahol ez az Istentől eredő élet a szívekben lakozik, onnan tovaárad szeretetben és áldásban másokra.” (Jézushoz vezető út, 77. old.)

Istentől kapja minden lény az életet
„Minden élőlény Isten akaratának és hatalmának köszönhetően él, s az életet Isten Fiának életéből kapja. Bármilyen képességekkel és tehetségekkel is rendelkeznének, az élőlények állandóan attól az erőforrástól függnek, amelyet az élet Forrásától kapnak. Krisztus az élet forrása. Csak egyedül Ő a halhatatlanság birtoklója, és Ő, aki a fényben lakozik, jelenthette ki: »én leteszem az én életemet, hogy újra felvegyem azt«.” (Manuscript 131, 1897; Adventista Bibliakommentár, 5. köt., 1088. old.)

Sátán az elme befolyásával hat a másik elmére
„Sátán már akkor felállította uralmát a világ fölött, amikor kiűzetett a mennyből.  Fáradhatatlanul  dolgozik  annak  érdekében,  hogy  megrontsa  az  emberek  Isten  iránti hűségét. Ugyanazt a módszert alkalmazza, amelyet mennyben is alkalmazott: egyik elme befolyását a másikra. Ezáltal az emberek egymás kísértőivé válnak.  Részesülnek  Sátán  erőteljes  és  megromlott  érzelmeiből,  és  ellenállhatatlan  uralmat gyakorolnak. Az ilyen gonosz érzelmek zászlaja alatt pártokba, egyesületekbe, titkos társaságokba tömörülnek, és nemzetközi ügynökök által végzik a tevékenységüket.  Isten  azonban  nem  sokáig  fogja  eltűrni  működésüket.” (11.  levél, 1903.)

Sátán célja a képességek önző módon való felhasználása
„Sátán, mint egy vadász helyezi el különleges csapdáit, hogy tőrbe ejtse az emberi  lelket. Célja az, hogy az emberek az Istentől ajándékba kapott képességeiket önző  módon használják fel, s ne szenteljék oda az Ő dicsőségére. Isten előre eltervezte,  hogy  az  emberek  abban  legyenek  foglalatosak,  ami  békét  és  örömet,  valamint  örök nyereséget szerez számukra, Sátán azonban azt akarja, hogy erőforrásainkkal mulandó dolgokra összpontosítsuk, és semmilyen jutalmat nem kínál.” (Review and Herald, 1910. szeptember 1.; Our High Calling, 202. old.)

A bűn nem hozott magával új energiát és indulatokat
„Nem szabad azt feltételeznünk, hogy Ádám bűnbeesésével Isten az emberi lénynek  új energiát és indulatokat adott, mert ez azt jelentené, hogy Isten ültette a bűnre  való  hajlamot  az  emberi  természetbe.  Krisztus  akkor  kezdte  el  térítői  munkásságát, amikor az ember bűnbe esett, hogy az Isten törvénye iránti engedelmesség és  a Krisztusban levő hit által az embernek megadja az esélyt az isteni képmás visszaszerezésére.” (Manuscript 60, 1905.)

Mindenkinek két zászló közül kell választania
„Rettenetes küzdelem zajlik. Két nagyhatalom küzd egymás ellen – az isteni Fejedelem, Jézus Krisztus, a sötétség fejedelme, Sátán ellen. Nyílt küzdelem zajlik a szemünk előtt. Ebben a világban csak két tábor van, s minden emberi lénynek egyik vagy a másik zászló alá kell gyülekeznie. Vagy a sötétség fejedelmének zászlajához, vagy Krisztushoz csatlakozik.” (38. levél, 1894.)

A bűn megrontja egész lényünket
„A bűn kiterjed az ember teljes lényére, de hasonlóképpen működik a kegyelem is.” (8. levél, 1891.)

„A megrontott szív lerombolta a lélek nemes tulajdonságait. Mindazoknak, akik szeretnék megtanulni a megváltás tudományát, Krisztus iskolájának alázatos tanulóivá kell válniuk, hogy lelkük temploma a Magasságos állandó lakhelyévé válhasson. Ha azt akarjuk, hogy Krisztus neveljen bennünket, lelkünket meg kell  üresítenünk minden gőgös elvárástól, hogy Jézus Krisztus saját képmását helyezhesse belénk.” (Our High Calling, 107. old., 1898.)

A kereszt helyes énképet ad az elmének
„Mi készteti az emberi elmét arra, hogy helyes énképet alakítson ki magáról? Csak  egyedül a golgotai kereszt. Ha Jézusra, hitünk Szerzőjére és Bevégzőjére tekintünk,  minden öndicsőítési hajlamunk a porba hull. S miközben tekintetünket fölemeljük,  szívünk a méltatlanság érzésével telik meg, s ez alázathoz vezeti. Ha a keresztet  szemléljük,  olyan  erőben  részesülünk,  amely  megérti  azokat  a  csodálatos  ajándékokat,  amelyeket  a  kereszt  bocsátott  a  hívők  rendelkezésére.  Ha  Krisztus  által  Istenre tekintünk, elillan az emberi büszkeség, s az önfelmagasztalás helyét átveszi az igazi alázat.” (Our High Calling, 116. old.)

Az ember tökéletességet nyer Krisztusban
„Krisztus élő kapcsolatba helyezi tanítványait magával és az Atyával. A Szentlélek emberi elmére gyakorolt hatása révén az ember tökéletességet nyer Krisztusban. A Krisztussal kialakított egység határozza meg az Ő kapcsolatát tanítványaival, s ez a világ előtt Jézus magasztosságának, erkölcsi kiválóságának és hatalmának a legmeggyőzőbb bizonyítéka arra vonatkozóan, hogy el fogja törölni a bűnt.” (Manuscript 111, 1903; Adventista Bibliakommentár, 5. köt., 1122. old.)

Csak Isten gyarapíthatja az ember erkölcsi értékét
„Az ember értéke az isteni mérce alapján a Krisztussal való egységétől függ, mivel  Isten az egyedüli, aki felemelheti az embert az erkölcsi méltóság szintjére Krisztus  által. A világi tisztesség nem jelent nagyobb értéket annál, amit maga a Teremtő  adott. A világot szerető emberek bölcsessége bolondság, s erősségük lényegében törékenység és gyengeség.” (Our High Calling, 151. old., 1873.)

Az önzés és következményei
„Az erkölcstelenség alapja az önzés, s mivel az emberi lények engedtek az önzésnek, napjainkban igencsak szemmel látható az Isten iránti hűtlenség. Nemzetek, családok és személyek törekednek arra, hogy énjüket érdekeik középpontjába helyezzék. Az ember szenvedéllyel próbál uralkodni embertársain. Elszigeteli magát Istentől és társaitól, önzésében saját megzabolázhatatlan hajlamait követi. Úgy jár el, mintha mások jóléte attól függne, hogy alávetik magukat neki vagy sem.” (Review and Herald, 1903. június 25; Tanácsok a keresztény sáfárságra vonatkozóan, 24. old.)

A győzelem elnyerhető
„Szent elvek ápolásával az ember kivívhatja a győzelmet saját bűnös hajlamai fölött. Ha aláveti magát Isten törvényének, érzelmei többé nem térnek el a helyes útról, képességeit már nem tékozolja el s nem arra használja többé, hogy olyan célokat kövessen, amelyek eltávolítják őt Istentől. A mennyei kegyelem által szavai, gondolatai és energiái megtisztulnak, kialakul új jelleme, s a bűn nyomán bekövetkezett romlást is legyőzheti.” (Manuscript 60, 1905.)

A bizonytalan elme a kísértés kezdetét jelenti
„A kísértésnek való engedés kezdete azt a bűnt jelenti, amikor az elme ingadozni kezd, s hiányzik belőle az Isten iránti következetes bizalom. A gonosz folyamatosan arra az alkalomra les, hogy helytelen képet mutathasson be Istenről, s gondolatainkat tiltott területre terelje. Ha sikerrel jár, akkor a világi dolgokkal Sátán elvonja az elme figyelmét. Mindent megtesz, hogy felkorbácsolja az érzelmeket, felébressze a szenvedélyeket, ám a ti felelősségetek féken tartani az érzelmeket és szenvedélyeket, s azokat az értelem és a lelkiismeret ellenőrzése alá helyezni. S akkor Sátán már nem képes uralni az elmét. Krisztus felszólít, hogy vállaljuk fel az állandó küzdelmet a  jellemünkben  levő  lelki  gonoszság  ellen.  Le  kell  győzni  a  természetes  hajlamokat. […] Az étvágyat és a szenvedélyeket uralni kell, s az akaratot teljes mértékben Krisztus oldalára kell állítani.” (Review and Herald, 1892. június 14.; Our High Calling, 89. old.)

Senkinek sem kell elkeserednie az örökölt hajlamok miatt
„Sátán mindig készen áll és éberen figyel, hogy becsaphasson. A csodálat minden  eszközét  beveti,  hogy  az  embert  az  engedetlenség  útjára  térítse.  Zavaros  érzelmeket sugallva igyekszik megtéveszteni a lelkiismeretet. Hamis feliratokat helyez  azokra  az  útjelzőtáblákra,  melyeket  Isten  helyezett  ki  azért,  hogy  megtaláljuk a helyes utat. A gonosz erőinek épp ezen eszközei miatt – melyek a lélek felé áradó világosságot próbálják eltakarni – bízott meg Isten mennyei lényeket, hogy vezessék, őrizzék és irányítsák azokat az embereket, akik örökölni fogják a dicsőséget. Senkinek sem kell elkeserednie örökölt hajlamai miatt, amikor Isten Lelke meggyőzi őt bűne tekintetében, amit tévedésből követett el. Meg kell térnie, meg kell vallania a bűnt, és le kell mondania a gonoszról. Az őrzőangyalok készen állnak, hogy lelkiismeretesen vezessék a lelkeket az igaz úton.” (Manuscript 8, 1890; Adventista Bibliakommentár, 6. köt., 1120. old.)

Bűnrészesség társulás által
„Nem  kell  elkeserednie  annak  a  léleknek,  akit  elcsábítottak  a  negatív  befolyások, s aki másokkal társulva a bűn részese lesz és Isten akaratával és jellemével ellentétben cselekszik. »Mert ilyen főpap illet vala minket, szent, ártatlan, szeplőtelen, a bűnösöktől elválasztott, és aki az egeknél magasságosabb lőn” (Zsid 7:26). Jézus Krisztus  nem  csak  Főpapunk  és  Közbenjárónk,  hanem  Áldozat  a  mi  bűneinkért. Egyszer  már  önmagát  adta  mindannyiunkért.” (11.  levél,  1897; Értelem,  jellem, egyéniség, 1. köt., 28–33. old.)

Isten arra teremtett, hogy elméd szent legyen
„Szeretett barátom, kívánom, hogy mindenben jól legyen dolgod, és légy egészséges, amint jó dolga van a lelkednek.” (3Jn 2)

Amikor  Isten  élete  lakozik  az  emberek  szívében,  kiárad  a  körülötte  levőkre  is, áldást és szeretetet kínálva. Isten előre eltervezte, hogy az emberek abban legyenek foglalatosak,  ami  békét  és  örömet,  valamint  örök  nyereséget  szerez  számukra.  Krisztus akkor kezdte el térítői munkásságát, amikor az ember bűnbe esett, hogy az Isten törvénye iránti engedelmesség és a Krisztusban levő hit által az embernek megadja az esélyt az isteni képmás visszaszerezésére. A bűn kiterjed az ember teljes lényére, de hasonlóképpen működik a kegyelem is. 
Mi készteti az emberi elmét arra, hogy  helyes énképet  alakítson  ki magáról?  Egyedül csak a golgotai kereszt.
„Az ember értéke az isteni mérce alapján a Krisztussal való egységétől függ, mivel  Isten  az  egyedüli,  aki  felemelheti  az  embert  az  erkölcsi  méltóság  szintjére  Krisztus által. A mennyei kegyelem által szavai, gondolatai és energiái megtisztulnak,  kialakul új jelleme, s a bűn nyomán bekövetkezett romlást is legyőzheti.”

„Akik  azonban magukra öltik  Isten  teljes  fegyverzetét ,  s  naponta időt szentelnek az elmélyedésre, az imára és a Szentírás tanulmányozására, azok a mennyel állnak kapcsolatban, és megmentő, átalakító hatást gyakorolnak a körülöttük élőkre.  Gondolataik  emelkedettek,  törekvéseik  nemesek  lesznek.  Világosan  megértik  az igazságot és Isten iránti kötelességeiket. Vágyakozni fognak az ártatlanságra, a  világosságra,  a  szeretetre  és  a  többi  mennyei  adományra.” (Bizonyságtételek, 5. köt., 112. old

Isten terve ma az életemben

A következő üzenetet kaptam Istentől a mai napra:
__________________________________________________________ ______ ________________________________________________________________________________________________________________________________ ________________________________________________________________

Mit vár el tőlem Isten:
________________________________________________________________ ___________________________________________________________________ ________________________________________________________________ ________________________________________________________________ ________________________________________________________________

Isten terve a mai napomra

Reggel: __________________________________________________________ ___________________________________________________________________ ________________________________________________________________ ________________________________________________________________

Délben: __________________________________________________________ ________________________________________________________________________________________________________________________________ ________________________________________________________________

Este: Korábban térjek nyugovóra, _____________________________________ ___________________________________________________________________ ________________________________________________________________ ________________________________________________________________

Személyek, akikért imádkozom:
1.  _____________________________
2. _____________________________
3.  _____________________________
4.  _____________________________
5.  _____________________________
6.  _____________________________
7.  _____________________________
8. _____________________________
9. _____________________________
10. ____________________________


Jegyzetek ________________________________ ________________________________ ________________________________ ________________________________ ________________________________ ________________________________ ________________________________ ________________________________ ________________________________ ________________________________ ________________________________

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése